Pápai ima
"Hatalmas temető a Földközi-tenger"
A nemzetközi közösség határozott és gyors fellépését sürgette Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében a Líbia partjainál vízbe veszett több száz bevándorlóról érkezett híreket kommentálva.
2015.04.19 14:45MTIA nemzetközi közösség határozott és gyors fellépését sürgette Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében a Líbia partjainál vízbe veszett több száz bevándorlóról érkezett híreket kommentálva.
Ferenc pápa úgy fogalmazott, a nemzetközi közösség határozott és gyors fellépése szükséges a hasonló tragédiák megismétlődésének elkerülésére.
A katolikus egyházfő a Földközi-tengerbe veszett illegális bevándorlókról azt mondta: ezek a "fivéreink és nővéreink jobb életet és boldogságot kerestek, mivel éheztek, üldözték őket, sebeket ejtettek rajtuk, kizsákmányolták őket és háborúk áldozatai voltak". A pápa megjegyezte, hogy az emberiség egy részét a kényelem és a hiúság süketté tette a szenvedő testvérekkel szemben.
Ferenc pápa egyperces néma imával emlékezett meg az áldozatokról és részvétét fejezte ki a halottak családjainak. A pápa első apostoli látogatása 2013 júliusában - megválasztása után négy hónappal - a bevándorlók első állomásának számító dél-olasz Lampedusa szigetére vezetett, ahol Ferenc pápa Európa lelkiismeretéhez szólva a bevándorlók segítését szorgalmazta, hatalmas temetőnek nevezve a Földközi-tengert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


