Több mint 1400-an vettek részt a szertartáson
Franciaországi légikatasztrófa: ökumenikus istentisztelet az áldozatok emlékére
A német közjogi méltóságok részvételével ökumenikus istentiszteletet tartottak pénteken Köln katolikus székesegyházában a Germanwings légitársaság márciusi dél-franciaországi katasztrófája áldozatainak emlékére.
2015.04.17 15:59MTIA szertartáson több mint 1400-an vettek részt, köztük az áldozatok több száz rokona és barátja, a katasztrófa feltárásában és a hozzátartozók támogatásában részt vevő szervezetek számos képviselője, és a francia és a spanyol kormány egy-egy minisztere.
Joachim Gauck államfő beszédében kiemelte, hogy a fájdalom és a gyász sokakban haraggá változott, miután kiderült, hogy a másodpilóta szándékosan kormányozta katasztrófába a gépet. Ez a "rettenetes tudat" még nehezebbé teszi a családtagok, barátok elvesztésének feldolgozását - mutatott rá.
Ugyanakkor a történtek elindították az együttérzés, a részvét és a segítségnyújtás hullámát, így "az emberi lélek mélységei" mellett azt is megmutatták, hogy "az ember képes jót cselekedni" - mondta a német szövetségi elnök a szertartáson, amelyen valamennyi halottra, így a másodpilótára is egy-egy gyertya emlékeztetett.
Rainer Maria Woelki kölni érsek a német országos televíziókban és rádiókban élőben közvetített istentiszteleten elmondott beszédében kiemelte, hogy az áldozatok hozzátartozóinak vigasztalásához "a szavak túl gyengék, de az, hogy itt vagyunk és a média révén még oly sokan mások is kifejezésre juttatják részvétüket, azzal a vígasszal szolgálhat nekik, hogy nincsenek egyedül a magány óráiban".
Pénteken a gyász jeleként valamennyi német kormányzati intézménynél félárbocra engedték a nemzeti és az uniós zászlót. A Lufthansa - a Germanwings anyavállalata - a vezető lapokban egész oldalas hirdetményben közölt részvétnyilvánító üzenetet a cégcsoport vezetői és munkavállalói nevében.
A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel március 24-én hegyoldalnak csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban. A gép két fekete dobozának adatai alapján a másodpilóta bezárkózott a pilótafülkébe és szándékosan idézte elő a végzetes süllyedést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


