Államtitkok
Hét év börtön másként gondolkodásért
Államtitkok kiszivárogtatásáért hét év börtönre ítélték pénteken a 71 éves másként gondolkodó kínai újságírót, Kao Jűt, aki fellebbezni fog az ítélet ellen.
2015.04.17 08:09MTIA fővárosi 3-as számú középfokú bíróság elsőfokú ítéletét megelőzően még tavaly novemberben folytatták le a tárgyalást Kao ügyében. A külföldön jól ismert újságírót tavaly áprilisban vették őrizetbe annak gyanújával, hogy illegálisan megszerzett egy titkos pártdokumentumot és annak másolatát egy külföldi honlap rendelkezésére bocsátotta.
Feltételezések szerint ez az úgynevezett 9-es számú dokumentum volt, a központi pártszervek egy körlevele, amelyben a kádereket hét, a társadalomra felforgató hatású jelenség elleni harcra buzdították. Köztük volt a nyugati alkotmányos demokrácia, illetve az emberi jogok és a szólásszabadság követelése. Kao a témához kapcsolódóan cikket is megjelentetett a Deutsche Welle német állami rádióállomás kínai nyelvű honlapján.
A kínai központi televízió (CCTV) tavaly őszi felvételén Kao, akinek arcát kitakarták, bűnbánatot és önkritikát gyakorolt, s hozzátette: tettéért, amivel "megsértette a nemzet érdekeit", kész a jogi felelősséget vállalni. Később az ügyészekkel közölte, hogy mindezt a fia elleni fenyegetéssel csikarták ki belőle. A vád alapján maximális börtönbüntetése 15 év lehetett volna.
A Hszinhua kínai állami hírügynökség rendőrségi forrásra hivatkozva korábban közölte, hogy az asszonyt már egyszer - 1993-ban - államtitkok kiszivárogtatásáért hat év börtönre ítélték, előtte pedig, az 1989-es Tienanmen téri diáklázadások leverését megelőző napon ugyancsak elfogták és 15 hónapon át fogva tartották.
Testvére beszámolója szerint a pénteki ítélethirdetéskor Kao nyugodt volt és mosolygott. Egy vele készült interjúban korábban azt mondta, "a hegyeket és a folyókat meg lehet változtatni, de egy ember természetét nem". Mint mondta, a múltbéli hét év fogság nem lohasztotta le lelkesedését.
Kao Jün dolgozott a China News Service hírügynökségnél és az Economics Weekly főszerkesztő-helyettese is volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 16:35 A Velencei Bizottság vizsgálja a Sulyok Tamás leváltását célzó alkotmánymódosítást
- 14:32 Forsthoffer Ágnes kezdeményezi az előző házelnök által kiszabott büntetések miatt folyó peres eljárások megszüntetését
- 12:19 Videóra vették a rémisztő jelenetet: elaludt vezetés közben egy furgonos az M6-oson
- 8:48 Halpusztulás kezdődött a Dömsödi Holt-Dunán
- 6:45 Több mint száz kutya tetemét találták meg egy állatmentő telepen - sokukat fejbe lőhették
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


