A soros elnök szerint
Szarajevó akkor csatlakozik a NATO-hoz, amikor Belgrád
A boszniai elnök szerint minden más megoldás szakadáshoz vezetne a szerb népen belül.
2015.04.14 00:30MTIBosznia-Hercegovina csak akkor csatlakozik a NATO-hoz, amikor ezt Szerbia is megteszi - hangsúlyozta Mladen Ivanic, a háromtagú boszniai államelnökség szerb soros elnöke a Politika című belgrádi napilap hétfői számában.
Szerinte minden más megoldás szakadáshoz vezetne a szerb népen belül. Hozzátette: nem kell erről népszavazást tartani, nem is kell megnyitni ezt a kérdést, mert Szarajevó csatlakozásának addig nincs meg a feltétele, amíg Belgrád nem tartozik a nyugati katonai tömbhöz.
A politikus szerint úgy tartható fenn az el nem kötelezettség politikája, hogy az ország a saját érdekeit tartja szem előtt. "Nekünk az az érdekünk, hogy jó kapcsolatunk legyen Oroszországgal és az EU-val is. Ha egyik fél arra kényszerít minket, hogy válasszunk, az a fél többé nem a barátunk" - nyomatékosította Mladen Ivanic.
A NATO szarajevói parancsnoksága többször is hangot adott annak, hogy az észak-atlanti szövetség kapui nyitva állnak Szarajevó előtt, és csak a boszniai vezetésen múlik, megteszi-e azokat a lépéseket, amelyek az ország belépéséhez szükségesek.
Bosznia-Hercegovinában 1995-től a NATO, 2004 óta pedig a NATO és - elsődlegesen - az Európai Unió boszniai békefenntartó ereje (EUFOR) vállal szerepet az ország stabilitásának megőrzésében és a helyi fegyveres erők képességeinek fejlesztésében. Ebben kiemelt szerepet töltenek be a magyar katonák.
Bosznia-Hercegovina 2006 óta tagja a NATO Partnerség a Békéért programjának. 2008-tól folynak tárgyalások a csatlakozásról, az egyik kulcsfontosságú kérdésben azonban azóta sem született megoldás: a NATO elvárja, hogy az ország területén található katonai létesítmények állami tulajdonba kerüljenek, azok tulajdonjoga azonban az 1991-1995-ös délszláv háborúk és Jugoszlávia felbomlása óta kérdéses.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


