Illegális bevándorlók
Megtízszereződött a letartóztatott szíriaiak száma Ausztriában
Több mint tízszeresére nőtt az Ausztriában elfogott szíriai illegális bevándorlók száma 2014-ben az előző évhez képest.
2015.04.11 20:30MTIA hivatalos adatok szerint míg 2013-ban 847, addig 2014-ben már 9083 szíriai állampolgárt állítottak meg Ausztriában illegális tartózkodás miatt. Így a négy éve polgárháború sújtotta közel-keleti országból érkeztek a legtöbben beutazási engedély nélkül Ausztriába tavaly.
Tavaly összesen 34 070 illegális migránst tartóztattak fel osztrák területen, 24 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A szíriaiak mellett többszörösére nőtt a más konfliktusövezetekből, így az Irakból, a Szomáliából, az Eritreából és a Koszovóból érkezők száma.
A legfrissebb adatok szerint Afganisztánból is sokan érkeztek Ausztriába, ugyanakkor a Pakisztánból, Csecsenföldről, Indiából, Algériából és Marokkóból érkezők száma csökkent.
Az osztrák szövetségi bűnügyi nyomozóhivatal (BK) tájékoztatása szerint az Afrikából Európába tartó hajóutakon az afrikaiak helyett inkább a szíriaiakat részesítik előnyben az embercsempészek, mivel ők általában meg tudják fizetni azt az igen magas összeget, amit Európába juttatásukért kérnek tőlük a bűnözők. A hajók fedélzetén való utazás kétezer euróba (nagyjából hatszázezer forint), míg a hajó belsejében, az időjárás viszontagságaitól védett körülmények között átlagosan négyezer euróba (mintegy 1,2 millió forint) kerül az út.
A hivatal vezetője azt is elmondta, hogy a csempészetért akkor fizetik ki a teljes összeget a menekülők, ha sikeresen célba értek. Nem számít olcsó útnak a törökországi menekülttáborokból a Nyugat-Európába való eljutás sem: egy személynek hatezer és tízezer euró (1,8-3 millió forint) közötti összeget kell fizetnie. Görögországból Ausztriába 3000 és 5000 euró, Szerbiából Ausztriába pedig 700-1200 euró közötti összeget kérnek az embercsempészek.
Ausztriába leginkább a Földközi-tengeren át Olaszországon keresztül jutnak el a migránsok, esetleg a nyugat-balkáni útvonalon, Törökországból Bulgárián, Románián, Magyarországon vagy Görögországon, Macedónián, Szerbián és Magyarországon át.
Ugyanakkor az adatok szerint Ausztriában a legtöbb letartóztatott embercsempész magyar.
Csütörtökön éjszaka a felső-ausztriai Wels autópálya-rendőrsége az A25-ös autópályán egy magyar állampolgárságú feltételezett embercsempészt tartóztatott le, aki egy kisbusszal Németország felé tartott nyolc szíriai és egy iráni menekülttel. Ők mind a kilencen illegálisan voltak Ausztriában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


