Szép nagy kenőpénzt fogadott el
Nanking volt polgármestere 15 évet kapott
Tizenöt év börtönre ítélték a nyolcmilliós kínai Nanking város polgármesterét kedden, mert bizonyítottan 11,3 millió jüan (félmilliárd forint) kenőpénzt fogadott el különböző posztokon több mint tíz év alatt.
2015.04.07 10:23MTIAz elsőfokú ítéletet, amelynek része 2 millió jüan (88 millió forint) elkobzása is, a kelet-kínai Santung tartomány Jantaj városának középfokú bírósága hozta meg. Csi Csien-je ügyében még januárban megtartották a tárgyalást, ahol ő maga is elismerte bűnösségét. A bíróság az ítélethirdetéskor ezzel is indokolta, hogy a büntetés viszonylag "enyhe".
Súlyos fegyelemsértés, vagyis korrupciós gyanú miatt a vizsgálatot még 2013-ban kezdték meg Csi ellen. Csiangszu tartomány székvárosának, Nankingnak a polgármesteri székébe 2010-ben került, itt a város párttitkárhelyettese is volt. Előtte az egykori államelnök-pártfőtitkár, Csiang Cö-min szűkebb hazájának, Jangcsou városnak volt a polgármestere, majd párttitkára.
A kommunista párt központi fegyelmi ellenőrző bizottságának megállapítása szerint a miniszterhelyettesi rangú Csi visszaélt hivatali hatalmával, másokat érdemtelenül kiváltságban részesített, közbenjárásáért nagy összegű csúszópénzt és értékes ajándékokat fogadott el önmaga vagy családtagjai, illetve barátai révén.
A China Daily című angol nyelvű napilap úgy tudja, hogy Csi felesége, néhány szeretője, sofőrje és ingatlanfejlesztő barátja ügyében ugyancsak nyomozás folyik. Csi volt az első "nagy hal", akit utolértek a hatóságok, miután 2012 novemberében, a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusán Hszi Csin-ping pártfőtitkárral az élen meghirdették a korrupcióellenes harcot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


