Indokolt eset
Ukrán válság: Prága az idén 250 ukrajnai csehet fogad be
A világ bármely pontján élő csehek hazatelepítési programját decemberben fogadta el a cseh kormány.
2015.04.01 19:59MTICsehország az idén 250 cseh gyökerekkel rendelkező ukrán állampolgárt fogad be - közölte Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, amikor szerdán a dél-csehországi Jetetice településen találkozott az áttelepültek első csoportjával.
A kormányfő szerint a cseh hatóságok eddig mintegy ezer cseh származású ukrajnai állampolgártól kaptak áttelepülési kérelmet.
A március közepén érkezett, 44 személyből álló első áttelepülő csoport tagjai a belügyminisztérium dél-csehországi Cervená nad Vltavou településen lévő Vltava szállójában vannak elszállásolva.
Sobotka leszögezte: jelenleg azokat a kéréseket részesítik előnyben, amelyek a harcok sújtotta Kelet-Ukrajnából érkeztek.
"A kérelmezőknek bizonyítaniuk kell cseh gyökereiket, hogy bevegyük őket az áttelepülési programba" - mutatott rá a miniszterelnök. A döntés előtt a belügyminisztérium minden kérelmezőt szigorú vizsgálatnak vet alá.
A világ bármely pontján élő csehek hazatelepítési programját decemberben fogadta el a cseh kormány. A belügyi és a külügyi tárca annak kapcsán dolgozta ki az intézkedéscsomagot, hogy az Ukrajnában élő volinyi (volhíniai) csehek egy csoportja - mintegy négyszáz lakos - az ottani háborús helyzet miatt azzal a kéréssel fordult a cseh kormányhoz, hogy támogassa visszatelepülésüket őseik hazájába.
A program szerint a cseh állam "indokolt esetekben és egyéni elbírálás alapján" a hazatelepülő cseh származású személyeknek legfeljebb egy évig ingyenes szállást biztosít, a 18 éven felüliek 50 ezer (565 ezer forint), a 18 éven aluliak pedig 20 ezer koronás (226 ezer forint) egyszeri támogatást kapnak. A cseh állam emellett segítséget nyújt a hazatelepüléshez, a tartós lakhely, illetve munkahely megszerzéséhez. A tervezet néhány más támogatással - például az érintettek egészségbiztosításának a fedezésével - is számol. A támogatás odaítéléséről a belügyminiszter dönt a kérelmező társadalmi és szociális helyzete alapján. Automatikus jogosultság nincs.
A program a világ bármelyik országában élő összes csehet vagy cseh származású polgárt érinti, nem csak a volinyi csehekre vonatkozik" - mondta januárban Milan Chovanec belügyminiszter.
Az Ukrajnában élő csehek mai számát egyes források mintegy 20 ezerre becsülik, más források szerint a számuk 5-6 ezer.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


