23 halálos áldozat
Tunéziai merénylet: több mint húsz embert őrizetbe vettek
A tunéziai hatóságok több mint húsz feltételezett szélsőséges fegyverest vettek őrizetbe a tuniszi Bardo Múzeum elleni, 23 halálos áldozatot követelő szerdai merénylet után indított biztonsági műveletek során.
2015.03.21 19:24MTIA belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az elfogott milicisták közül tizet azzal gyanúsítanak, hogy közvetlenül köze volt a merénylethez. A hatóságok a merénylet hatására kiterjedt kampányt indítottak a szélsőségesek kézre kerítésére - hangsúlyozta.
Szombaton Tunisz katedrálisában a vérengzés áldozataira emlékező gyászmisét tartottak, amelyen több százan vettek részt, köztük számos miniszter is. A főváros utcáin továbbra is erős a rendőri jelenlét, de beszámolók szerint alapvetően nyugalom uralkodik.
A tuniszi Bardo Múzeum megtámadása több mint egy évtizede a legsúlyosabb merénylet volt az észak-afrikai országban, ahol négy évvel az autokrata rendszer megdöntése után nemrég befejeződött a demokratikus átmenet. A támadást az Iszlám Állam dzsihadista csoport és az al-Kaida terrorhálózat egy tunéziai sejtje is magára vállalta, bár a hatóságok még egyik szervezethez sem tudták kötni a merényletet.
Arra viszont fény derült, hogy a két lelőtt elkövető Líbiában kapott fegyveres kiképzést az ottani dzsihadisták egyik táborában. Az egyik elkövető, Jaszin Abidi hozzátartozói azt mondták, hogy a férfi egy évvel ezelőtt elkezdett látogatni egy szalafisták által fenntartott mecsetet, de ennek ellenére nem mutatta a radikalizálódás jeleit. A merénylet napján délelőtt tíz körül rövid szünetet kért munkahelyén, egy utazási irodában, ekkor követte el a merényletet.
Azt is elmondták, hogy a francia nyelvből diplomázott férfi szeptemberben két hónapra elment otthonról, hogy állítása szerint a tunéziai Szfaksz városában dolgozzon. A hatóságok szerint ezalatt valójában a líbiai kiképzésen vett részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


