Az áldozatok száma egyre nő
Még mindig sokan halnak meg a fukusimai atombaleset következményei miatt
Tavaly március óta 18 százalékkal, 1232 főre emelkedett azoknak az áldozatoknak a száma Japánban, akik a 2011-es fukusimai atomerőműben bekövetkezett baleset következményei miatt haltak meg az eltelt egy év alatt.
2015.03.10 09:46MTIAz erőmű négy évvel ezelőtt (2011. március 11-én) súlyosan károsodott egy földrengés és a nyomában támadt szökőár miatt, ez volt az 1986-os csernobili tragédia óta a legnagyobb atombaleset. A nukleáris szivárgás közvetlenül nem követelt áldozatokat, de a természeti katasztrófa következtében több mint 18 ezer ember vesztette életét.
Az atombaleset miatt százezreket kellett kitelepíteni a környékről, mintegy 120 ezren még négy év után sem tudtak visszatérni lakóhelyükre.
Évekkel a katasztrófa után elsősorban az ideiglenes szállásokon, az ottani zord életkörülmények halnak meg sokan, továbbá nagy az öngyilkosságot elkövetők száma is - derül ki a Tokió Sinbun című napilap jelentéséből. Összesen már 3200-ra tehető azoknak a száma, akik a kitelepítés következtében vesztették életüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


