Megemlékezés, tiltakozás...
A székely szabadság napjára készülnek külhonban
Marosvásárhelyen gyertyás megemlékezésre, több székelyföldi településen tiltakozásra készülnek kedden, az 1854-es székely vértanúk kivégzésének az évfordulóján, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Székely szabadság napjává nyilvánított.
2015.03.09 19:46MTIAz évfordulón az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője - Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly - marosvásárhelyi emlékoszlopánál szerveznek évről-évre megemlékezést.
A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött.
A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt. Az SZNT az idén is felvonulással és a prefektusi hivatal előtti tiltakozó megmozdulással társította volna a megemlékezést, Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere azonban csak az emlékmű melletti megemlékezést engedélyezte.
A felvonulást és a tiltakozó megmozdulást arra hivatkozva tiltotta be, hogy az elmúlt két évben a hatóságok rendbontásokat tapasztaltak, és a felvonulás által érintett egyik helyszínen korábban már más rendezvényt engedélyezett.
Az SZNT a szólásszabadság korlátozásaként értékelte a tiltakozás betiltását, és közölte, eláll a marosvásárhelyi megmozdulás megszervezésétől.
"Szervezőkként nem kívánunk a hatóságok partnerei lenni a súlyos jogtiprás leplezésében azzal, hogy megtartjuk a megemlékezést, s a tiltakozó megmozdulást pedig nem, hiszen ezzel azt a látszatot keltenénk, hogy gyülekezési jogunk nem sérült" - indokolta a döntést az SZNT elnöke.
A polgármesteri hivatal egy másik, a Székely Gárdához köthető megemlékezési kérelmet is elutasított, mert a kérvényező személyek nem jelentek meg az illetékes városházi bizottság előtt.
Keddre Sepsiszentgyörgyre, Gyergyószentmiklósra, és több más székelyföldi településre is tüntetéseket hirdettek helyi kezdeményezők, a közösségi internetes oldalakon pedig többen is a marosvásárhelyi megemlékezésen való részvételre buzdítottak.
Mind Dorin Florea polgármester, mind Lucian Goga, Maros megye prefektusa kijelentette, helye van a székely vértanúk emlékművénél tartandó méltó megemlékezésnek, de hozzátették, nem tűrik, hogy az évfordulón szélsőséges idegenek vonuljanak fel a város utcáin.
A prefektus azt is megemlítette, hogy az állami hatóságok készenlétben lesznek, és bármilyen rendbontás miatt Izsák Balázst teszik felelőssé, aki csak sajtónyilatkozatban mondta le a rendezvény szervezését, de erről hivatalos átiratban nem tájékoztatta a hatóságokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06