20 halott
Szakadékba zuhant a busz, odaveszett az operatársulat kétharmada
Egy héten belül ez volt a második hasonlóan súlyos közlekedési baleset Kínában. Múlt kedden 22-en haltak meg, amikor egy autópályán felborult egy távolsági busz.
2015.03.03 07:10MTI
Húsz ember, egy kínai operatársulat csaknem kétharmada életét vesztette, amikor kedden reggel autóbuszuk szakadékba zuhant Közép-Kínában - jelentette a Hszinhua hírügynökség.
A baleset, amelynek 13 sérültje is van, Lincsou település területén történt. Körülményeit vizsgálják, az illetékesek egyelőre annyit közöltek, hogy a helyi operatársulat bérelte az autóbuszt.
Egy héten belül ez volt a második hasonlóan súlyos közlekedési baleset Kínában. Múlt kedden az északnyugat-kínai Hszincsiang Kasgár városnál 22-en meghaltak, 38-an megsérültek, amikor egy autópályán felborult egy távolsági busz.
A legutóbbi hivatalos statisztikák szerint Kínában a tavalyi év első 10 hónapjában csaknem 426 ezer 400 közlekedési balesetben 87 ezer 218-an vesztették életüket, vagyis naponta körülbelül 300-an. Elemzők megjegyzik, hogy míg 2003-ban 24 millió autó futott a kínai utakon, addig tíz évvel később 137 millió, tavaly pedig számuk elérte a 154 milliót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06