Stoltenberg Hollandéval tárgyalt
NATO-főtitkár: a tűzszünet törékeny, de életben van
A kelet-ukrajnai tűzszünet törékeny ugyan, de életben van - mondta hétfőn Párizsban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár újságíróknak, miután megbeszélést folytatott Francois Hollande francia köztársasági elnökkel.
2015.03.02 19:19MTIA Minszkben február 12-én hajnalban - Viktor Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök, illetve Angela Merkel német kancellár és Franciois Hollande francia államfő által kidolgozott - megállapodás alapján három nappal később elvben fegyvernyugvás lépett hatályba az ukrán kormányerők és az orosz szeparatisták között húzódó, több száz kilométer hosszú fontvonal legnagyobb részén.
Debalceve (orosz nevén: Debalcevo) környékén azonban még napokig nem hagytak alább a súlyos harcok - mindaddig, amíg ki nem vonták az ukrán kormányerőket a szeparatisták által ellenőrzött területbe beékelődő településről.
A fehérorosz fővárosban előírt menetrend értelmében mostanra be kell fejeződnie a nehézfegyverek kölcsönös visszavonásának és a biztonsági övezet kialakításának, majd kedden már meg is kellene kezdeni a párbeszédet a helyhatósági választások megrendezéséről a szakadárok kezén lévő térségben.
Az elmúlt napokban mind több olyan helyzetértékelés vált ismeretessé, miszerint a tűszünetet szórványos lövöldözésekkel újra és újra megsértik ugyan, de a felek alapvetően mégis tartják magukat lényegi kötelezettségvállalásaikhoz. Különböző helyszíni beszámolók szóltak a nehézfegyverzet visszavonásának tényleges lépéseiről is.
A NATO-főtitkár - a védelmi szervezet első számú civil tisztségviselője -, aki most a francia elnökkel folytatott egyeztetést, Hollande-dal közös sajtótájékoztatójukon kiemelte annak fontosságát, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelő missziója számára a felek tegyék lehetővé az akadálytalan eljutást minden szükséges helyszínre.
Figyelmeztette a szeparatistákat, hogy ne egy újabb hadművelet előkészítésére használják fel a mostani, érzékelhetően csöndesebb időszakot. Hollande a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a minszki megállapodás a béke helyreállításának egyetlen lehetséges útját jelenti. Leszögezte, hogy francia álláspont szerint a menetrend végrehajtásában nem szabad megengedni semmilyen időbeli csúszást, illetve tartalmi szűkítést.
Riporteri kérdésre válaszolva a francia államfő úgy vélekedett, hogy jelenleg nem időszerű a NATO kibővítése további országokkal. Hollande, Merkel, Porosenko és Putyin - az úgynevezett "normandiai négyes" - hétfő este újabb megbeszélést tart, ezúttal telefonos konferencia formájában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06