Blokoád
Tiltakozó lengyel gazdák eltorlaszolták a síneket a Varsó-Moszkva vasútútvonalon
Mintegy harminc lengyel gazda a február eleje óta tartó tiltakozás keretében péntek délelőtt eltorlaszolta a Varsó-Moszkva nemzetközi vasútvonal egyik szakaszát a kelet-lengyelországi Siedlce közelében.
2015.02.27 14:42MTIA mintegy kétórás blokád a nemzetközi forgalomban nem okozott késéseket, minthogy ezek a vonatok csak délután közlekednek. Slawomir Izdebski, az OPZZ szakszervezet agrártagozatának elnöke a lengyel közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a blokád figyelmeztető jellegű volt, jövő héten több újabb vasúti blokádot is terveznek.
A legnagyobb lengyel szakszervezetekben, az OPZZ-ben és a Szolidaritásban tömörülő gazdák országszerte szervezett útblokádokkal, valamint a varsói kormányhivatal előtt múlt csütörtökön felállított sátorvárossal nyomatékosították követelésüket, hogy az állam adjon nagyobb támogatást a főként a tejtermelésben és sertéstenyésztésben elszenvedett veszteségeik mérséklésére.
Az elmúlt hetekben a gazdák képviselői tárgyalásokat folytattak a mezőgazdasági minisztériumban, de eddig csak néhány ügyben, például a vaddisznók okozta károk megtérítésében sikerült a kormánnyal megállapodásra jutniuk. A tárgyalások eredménytelenségére hivatkozva a gazdák az utóbbi napokban több alkalommal Marek Sawicki mezőgazdasági miniszter lemondását követelték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


