Itt az ideje
Hatásos a japánok ebola elleni gyógyszere
Az első tesztekből ítélve hatásos az ebola ellen japán kutatók által kifejlesztett Favipiravir nevű gyógyszer, ezért szerte Nyugat-Afrikában hozzáférhetővé kell tenni az orvosságot.
2015.02.24 09:13MTIA gyógyszer hatékonyságát Guineában tesztelő egészségügyi szövetség, az ALIMA szerint a gyógyszer alkalmazása után a könnyű vagy közepesen súlyos tüneteket mutató betegek halálozási aránya 30 százalékról 15-re csökkent, hatástalannak bizonyult viszont a Favipiravir azoknál a betegeknél, akik már súlyos állapotban voltak, amikor megkapták.
"Úgy gondoljuk, hogy ez elegendően bátorító jel ahhoz, hogy szélesebb körben hozzáférhetővé tegyük a gyógyszert az ebolafertőzöttek számára" - mondta hétfőn Augustin Augier, az ALIMA főtitkára, egy délkelet-guineai egészségügyi központ vezetője.
A guineai kormány meg engedélyezte a Favipiravir alkalmazását más egészségügyi központokban, ahol összességében negyven beteget gyógyítanak. Sok szakértő azon a véleményen van, hogy a gyógyszert engedélyeztetni kellene Sierra Leonában is, ahol jelenleg feltehetően 160-nál több fertőzött van. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azonban azon az állásponton van, hogy további kísérletekre van szükség, mert nincs még elegendő adat a messzemenő következtetések levonására a Favipiravir hatékonyságával kapcsolatosan. Ettől függetlenül minden ország maga dönti el, hogy alkalmazza-e a japán orvosságot.
A Favipiravirt eredetileg influenza ellen fejlesztette ki a Fujifilm Holdings japán cégóriás egyik leányvállalata.
Az ebolajárvány tavaly mintegy tízezer ember halálát okozta szerte Nyugat-Afrikában. Mára az új megbetegedések száma csökkent ugyan, de szakértők szerint még sokat kell tenni ahhoz, hogy felszámolják a teljesen járványt a leginkább sújtott három nyugat-afrikai országban, Libériában, Guineában és Sierra Leonéban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


