Légügyi nyomozók
Nemzetközi szakértők vizsgálták a maláj utasszállító roncsait
Nemzetközi légügyi szakértők egy dél-hollandiai légitámaszponton megvizsgálták a tavaly júliusban lezuhant malajziai utasszállító repülőgép roncsait.
2015.02.21 14:35MTIA légyügyi nyomozók a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) eljárásrendjének részeként vizsgálták a Boeing 777-es repülőgép törzsén keletkezett töréseket, valamint az azon rögzített becsapódásnyomokat.
A szakértők Ukrajnából, Malajziából, Ausztráliából, az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és Oroszországból érkeztek. A holland biztonsági hivatal (OVV) bejelentette, hogy hamarosan nekilátnak a repülőgép háromdimenziós helyreállításához.
A rekonstrukció a Gilze-Rijenben lévő katonai támaszponton történik, ahova teherautókon szállították Kelet-Ukrajnából a roncsokat. A testület várhatóan egy éven belül közzéteszi végleges jelentését a történtekről.
Egy tavaly szeptemberben nyilvánosságra hozott előzetes jelentés szerint több, kívülről érkező nagy energiájú tárgy okozta szerkezeti károsodás miatt még a levegőben darabokra szakadt a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata.
Semmi sem utal arra, hogy a szerencsétlenséget műszaki meghibásodás vagy a személyzet hibája okozta volna. A Malaysia Airlines járata 2014. július 17-én zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében. A gépen tartózkodó 298 ember szörnyethalt, közülük 193-an holland állampolgárok voltak.
A katasztrófa után ukrán és nyugati források is azt állították, hogy a gépet a szakadárok lőtték le, mégpedig orosz gyártmányú légvédelmi rakétával, Moszkva és a szeparatisták viszont az ukrán hadsereget tették felelőssé a történtekért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


