Év eleje óta
Félezer áldozatot szedett a sertésinfluenza Indiában
Indiában rohamos gyorsasággal terjed a H1N1 vírus, más nevén a sertésinfluenza: az év eleje óta több mint ötszázan haltak meg a kórban.
2015.02.16 09:54MTINevük elhallgatását kérő egészségügyi tisztségviselők arról számoltak be, hogy a nyugati Gudzsarát államban az utóbbi napokban húsz, a szomszédos Rádzsasztánban pedig tizenegy ember halt meg a betegség következtében. Az utóbbi másfél hónapban legkevesebb 6300 sertésinfluenzás megbetegedést jelentettek a dél-ázsiai országban.
Az egészségügyi minisztérium szerint mindazonáltal nincs ok pánikra. A tárca arra hívta fel a figyelmet, hogy télen mindig több megbetegedés történik. Hivatalos adatok szerint a tavalyi évben összesen 937 ember betegedett meg, közülük 218-an meghaltak.
A kezdetben sertésinfluenzának nevezett kór az észak-amerikai földrészen észlelt első esetek után, 2009 áprilisától kezdve rohamosan elterjedt az egész világon. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által 2010 júniusában világméretűvé minősített járvány 2011 augusztusában ért véget. A szervezet akkori, nem végleges összesítése szerint a világ 214 országában 18,5 ezer haláleset volt köthető a H1N1-es kórokozóhoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


