Sokadik a sorban
Már Japán is bezárta jemeni nagykövetségét
Több más országhoz hasonlóan Japán is bezárta jemeni nagykövetségét, és kimenekítette az arab országból diplomáciai személyzetét a biztonsági helyzet romlása miatt.
2015.02.16 09:25MTIHajasi Kacujosi japán nagykövet és a képviselet négy másik tisztviselője vasárnap Jemenből a katari fővárosba, Dohába távozott, ahol folytatják munkájukat.
Szuga Josihide japán kormányszóvivő hétfőn egy tokiói sajtótájékoztatón a lépést azzal magyarázta, hogy a közel-keleti országban "rendkívül súlyos" a biztonsági helyzet.
Az utóbbi napokban hasonló megfontolásból jemeni diplomáciai képviseletének bezárása mellett döntött egyebek között az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország és Szaúd-Arábia is.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a múlt héten azt mondta, Jemen az összeomlás szélén táncol azóta, hogy január 22-án Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök és a kormány benyújtotta lemondását a húszi lázadók nyomására. Januárban a síita csoportosulás kiterjesztette Jemenben a fennhatósága alatt lévő területeket, február 6-án pedig feloszlatta a parlamentet, és bejelentette, hogy két éven át ideiglenesen egy elnöki tanács irányítja az országot.
Vasárnap a jemeni síita lázadók tevékenységének elítéléséről szóló javaslatot fogadott el egyhangúlag az ENSZ Biztonsági Tanácsa, felszólítva a húszi fegyvereseket, hogy azonnal mondjanak le a hatalomról, engedjék szabadon az elnököt és üljenek tárgyalóasztalhoz a válság rendezése érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


