Az elkövetők elmenekültek
Mohamed-karikatúra miatt lőhettek Koppenhágában
Lövöldözés történt szombat délután Koppenhágában egy kulturális rendezvény közvetlen közelében, amelyen jelen volt az a svéd karikaturista, aki évekkel ezelőtt egy rajzsorozatában Mohamed prófétát kutyatesttel ábrázolta.
2015.02.14 18:39MTIHírügynökségi jelentések szerint a lövöldözésben három rendőr megsebesült. Az eseményen jelen volt a francia nagykövet is.
Az első értesülések szerint a lövéseket két férfi adta le, akik elmenekültek.
Lars Vilks rajzsorozata annak idején nagy vitát, a muzulmán országok részéről pedig heves tiltakozást váltott ki, több iszlám csoport pedig halállal fenyegette meg őt. Az al-Kaida terrorista hálózat 150 ezer dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére.
"Művészet, istenkáromlás és véleményszabadság" volt a rendezvény címe, Lars Vilks a fő vendég volt. A 2007 óta szigorúan örzött Vilks sértetlen maradt, és a hátsó bejáraton át hagyta el az épületet.
A Ritzau dán hírügynökség azt jelentette, hogy a lövéseket kora délután a bejáratnál adták le, és a tettesek rögtön elmenekültek. A rendőrség azonnal hozzákezdett felkutatásukhoz.
Vilks rajzai 2007 augusztusában jelentek meg a Nerikes Alle handa című örebrói lapban, az újság egy olyan szerkesztőségi cikk illusztrálásának szánta a karikatúrákat, amely az öncenzúra ellen és a vallásszabadság mellett emelt szót.
A svéd sajtó annak idején a véleménynyilvánítási szabadság védelme nevében szolidaritásáról biztosította a rajzolót, és a karikatúrákat publikáló újság főszerkesztőjét is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


