Viszály
Egyiptomban futballszurkolók csaptak össze a rendőrökkel, sok halott
Legkevesebb tizennégyen vesztették életüket Kairóban azokban az összecsapásokban, amelyek randalírozó futballszurkolók és a helyszínre érkező rendőrök között robbantak ki.
2015.02.09 05:30MTIA vérontás az egyiptomi labdarugó-bajnokság jelenlegi két legerősebb csapata, a Zamalek SC és az ENPPI Cairo közti derbit előzte meg.
Belügyminisztériumi források szerint a kairói Zamalek klub radikális szurkolóinak egy része érvényes jegyek nélkül próbált meg bejutni a mérkőzésre. Az Ultras White Knights név alatt futó keménymag, miután nem engedték be őket, körbevette a stadiont, ami arra kényszerítette a rendőrséget, hogy páncélozott járművekkel szállítsák be a játékosokat a pályára.
A rendvédelmi erők egyebek mellett könnygázt alkalmaztak a tömeg feloszlatásakor. Az egészségügyi minisztérium legkevesebb húsz sebesültről jelentett.
Szemtanúk arról számoltak be, hogy jóval több ember volt kíváncsi a mérkőzésre, mint ahány jegyet árultak. Az Ultras White Knights honlapján megjelent forgatókönyv ettől függetlenül nem említette a jegyhiányt, az ő leírásuk szerint a rendvédelmisek akkor támadtak rájuk, amikor a tolongó tömegek megpróbáltak bejutni az egyetlen, szögesdróttal körülvett szűk kapun keresztül.
Három éve nem történt ehhez hasonló eset, miután a legutolsó, jóval véresebb kimenetelű zavargások óta szurkolók nélkül zajlottak a labdarugó-bajnokság meccsei. 2012 februárjában Port-Szaíd városban az Al Ahly klub mintegy 72 támogatója vesztette életét és több mint ötszázan megsebesültek, miután a helyi csapat, az Al Masry szurkolói rátámadtak az ellendrukkerekre. Három napja volt az első alkalom, hogy két csapat nézők előtt játszhatott.
A vasárnapi mérkőzést fél óra késéssel mindennek ellenére megtartották, további rendbontás nem történt. A két csapat 1-1-es döntetlent játszott, így továbbra is a Zamalek maradt a listavezető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06