Nem pontosak az adatok
Már több mint 200 ezren haltak meg Szíriában
Az áldozatok száma minden bizonnyal magasabb az OSDH által ismertnél, sokak sorsáról ugyanis nem tudni, eltűntek.
2015.02.07 15:12MTIAz utóbbi két hónapban tízezren, az elmúlt csaknem négy évben pedig már több mint 210 ezren haltak meg a szíriai polgárháborúban az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szombaton nyilvánosságra hozott összesítése szerint.
A londoni székhelyű emigráns szervezet kiterjedt hálózatára, többek között orvosok tájékoztatására alapozva ismertette a 2011 márciusa óta tartó konfliktus áldozatainak számát. A központ igazgatója, Rami Abdel Rahman azt közölte, hogy az ismereteik szerint 210 060 halott közül 65 146 volt civil, közülük is 10 664 gyerek.
A kormányellenes lázadók 38 325 szíriait veszítettek, az elesett külföldi dzsihadisták száma pedig 24 989. A kormányerők oldalán a hadsereg tagjai közül 45 385-en vesztek oda, és meghalt a nemzetvédelmi erők 29 943 milicistája is. A Hezbollah libanoni síita szervezet 640 embert veszített a háborúban, és más országokból érkező 2502 síita milicista is meghalt. Az OSDH szerint 3130 holttest maradt azonosítatlan.
Rami Abdel Rahman felhívta a figyelmet arra, hogy az áldozatok száma minden bizonnyal magasabb az általuk ismertnél, sokak sorsáról ugyanis nem tudni, eltűntek. Az igazgató megjegyezte, hogy becsléseik szerint a rezsim börtöneiben 20 ezer eltűnt lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


