Félelem
Rekordszámú antiszemita incidens történt Angliában
A megalázás formái közé tartozott gyűlöletkeltő levelek küldése, illetve ilyen és fenyegető tartalmú szövegek elhelyezése a közösségi médiában, továbbá zsidó tulajdonok összefirkálása és megrongálása.
2015.02.05 10:33MTIRekordszámú antiszemita incidens történt tavaly Nagy-Britanniában, ami összefüggésben van az izraeli-palesztin konfliktussal - állította csütörtökön közzétett jelentésében a brit zsidó közösség védelmére alakult biztonsági tanácsadó szervezet (CST).
A CST adatai szerint 2014-ben 1168 antiszemita incidens történt, több mint kétszer annyi, mint 2013-ban, amikor 535 ilyen esetet regisztráltak. Ez a legmagasabb szám azóta, hogy a szervezet 1984-ben adatokat kezdett gyűjteni.
Mark Gardner szóvivő elmondta, hogy a múlt hónapban példátlan számban kaptak bejelentések zsidó lakosoktól, akik a párizsi terrortámadásokhoz hasonló akcióktól tartottak Nagy-Britanniában. A párizsi kóser élelmiszerbolt elleni januári, halálos áldozatokkal járó támadást követően igencsak megnövekedett a félelem attól, hogy megnő az antiszemita cselekmények száma Európában. A Franciaországban három fegyveres által megölt 17 ember közül négy volt zsidó.Garry Shewan, a zsidó közösségekkel foglalkozó rendőrségi tisztviselő kijelentette, hogy a CST jelentése összhangban van a rendőrségnek bejelentett, antiszemita jellegű bűncselekmények növekvő számával.
A jelentésben szerepelt az is, hogy tavaly 81 erőszakkal járó antiszemita támadásról kaptak bejelentést, köztük olyanokról, amikor Londonban az áldozatot szóban gyalázták, üveggel és baseballütővel megütötték. A bejelentett incidensek többsége ugyanakkor nem volt szélsőséges jellegű.
Tavaly a leggyakoribb egyedi jellegű incidens a gyalázkodás volt, amelyek nyilvános helyeken, véletlenszerűen irányultak zsidó emberek ellen - írták a jelentésben. Sok esetben az áldozatok egyszerű zsidó emberek voltak, férfiak vagy nők, akiket napi ügyleteik során nyilvános helyeken megtámadtak vagy megaláztak - áll a jelentésben.
A megalázás formái közé tartozott gyűlöletkeltő levelek küldése, illetve ilyen és fenyegető tartalmú szövegek elhelyezése a közösségi médiában, továbbá zsidó tulajdonok összefirkálása és megrongálása. Az esetek többsége Londonban és Manchesterben történt, ahol a két legnagyobb nagy-britanniai zsidó közösség él - derült ki a tanácsadó szervezet jelentéséből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06