Iszlám Állam
Kínai lap: Japán Amerika-barátságára vezethető vissza a túszok kivégzése
"Amennyiben Tokió a közel-keleti ügyekben túl szorosan Washington mögé áll, annak a saját érdekei fogják a kárát látni."
2015.02.02 10:52MTIJapán tapasztalatlanságával, a kusza közel-keleti helyzet kezelésének hiányosságaival, illetve Amerika-barátságával magyarázza a Global Times (GT) című kínai napilap a kudarcot, hogy nem sikerült az Iszlám Állam (IÁ) fogságába esett japán állampolgárokat megmenteni. Erről hétfői számában közölt szerkesztőségi cikket az újság.
A lap elöljáróban leszögezi, hogy minden terrorcselekményt feltétel nélkül elítélendőnek tart, s a japán túsz tragédiájának az egész kínai társadalom együttérzését kell kiváltania.
A végzetes fejlemények okainak levezetésében azonban a GT hamar eljut a japán diplomácia és külpolitika túlságosan szoros Amerika-barátságához. Az Egyesült Államok vezette szövetségben, annak "informális" katonai partnereként Japán kedvezőtlen, mi több, veszélyes pozícióba került az önvédelem területén - fogalmaz a cikkíró.
Japán közel-keleti szerepvállalásából úgy tűnik, hogy a szigetország ki akarja venni részét a terrorellenes műveletekből. Az Iszlám Állammal szembeni konfrontációra való készség gyökere azonban nem morális elkötelezettségre vezethető vissza - véli a Global Times, azt feltételezve, hogy Abe Sindzó japán kormányfő távlati célja az alkotmány megváltoztatásának eredményeként japán csapatokat küldeni az ország határain túlra.
A túszdráma fejleményeiből a lap arra következtet, hogy Abe kormánya túlságosan naiv, s úgy értékeli, hogy az Egyesült Államok nem ajánlott fel lényegi segítséget a megoldáshoz, az IÁ elítélése csupán a részvétnyilvánítás része volt.
A Global Times szerint Japán biztonsági ügyekben túlságosan nagy figyelmet szentelt Kínának, amelyet képzeletben ellenségeként tart számon, s ennek megfelelően diplomáciai és biztonsági erőforrásait is Kínára összpontosítja. A helyzet azonban az, hogy Japán előtt "többdimenziós kihívások" állnak, a túszdráma is erre figyelmeztet.
"Amennyiben Tokió a közel-keleti ügyekben túl szorosan Washington mögé áll, annak a saját érdekei fogják a kárát látni" - fogalmazott a Global Times szerkesztőségi cikke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


