Nincs már elég besorozható fiatal
A nőkre is kiterjesztették a sorkatonai szolgálatot Észak-Koreában
Az 1990-es évek éhínségei miatt mára nincs elég besorozható fiatal férfi az országban.
2015.01.30 18:20MTIA nőkre is kiterjesztette a kötelező sorkatonai szolgálatot Észak-Korea januártól, mivel az 1990-es évek éhínségei miatt mára nincs elég besorozható fiatal férfi az országban - jelentette a DailyNK szöuli hírportál észak-koreai forrásokra hivatkozva.
A lépés értelmében a 17 és 20 év közötti nőknek 23 éves korukig, azaz a besorozáskori életkoruktól függően 3-6 évig kell szolgálniuk. Az észak-koreai hadsereg egymillió fősre becsült állományának már eddig is nagyjából ötödét adták a nők, de idáig önkéntesen jelentkezhettek a hadseregbe. A férfiak számára egyébként tíz év a kötelező sorkatonai szolgálat időtartama.
A hírportál forrása szerint az intézkedés hátterében a csecsemőhalandóság és az alacsony születésszám áll, ami az 1994 és 1998 közötti, becslések szerint mintegy 3,5 millió halálos áldozatot követelő éhínségre vezethető vissza. Emiatt ma a szükségesnél jóval kevesebben vannak a besorozható férfiak, és az esetleges katonahiányt a nők behívásával akarja elkerülni a hadsereg vezetése.
Szakértők szerint Észak-Koreában a hadsereg számít a legfontosabb hatalmi központnak, amely nemcsak a főbb belpolitikai döntésekre van alapvető befolyással, hanem az ország gazdaságának jelentős részét is kézben tartja. Egyes kutatók szerint a hadsereg az állami költségvetés negyedét-harmadát is felemészti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06