Bíróság elé állították
Eljárás indult a muzulmán ünnepnapot bíráló költőnő ellen
Bíróság elé állítottak szerdán egy költőnőt Egyiptomban, amiért Facebook-oldalán sajnálatát fejezte ki az iszlám áldozati ünnep, az íd al-adha alkalmából levágott állatok miatt.
2015.01.29 23:30MTIAz egész muzulmán világban őrzött hagyománnyal a hívők arra emlékeznek, hogy Ábrahám próféta készen állt feláldozni saját fiát, eleget téve ezzel isten parancsának. Fátima Náút a próféta jelenését egy "rémálomnak nevezte", amiért akár több éves szabadságvesztéssel is számolhat.
Egyiptomban már napokkal az áldozati ünnep előtt látni a nyílt utcán kikötött, levágásra szánt teheneket és birkákat. Az íd al-adha napján reggeltől estig dolgoznak a mészárosok a kifolyt véren átgázoló autók és járókelők között.
"Ártatlan állatok milliói válnak tíz és fél évszázad óta az emberiség által elkövetett legborzalmasabb mészárlás áldozataivá" - írta Náút, akit hivatalosan az iszlám becsmérlése és felekezeti viszály keltése, illetve a köznyugalom megzavarása miatt fogtag perbe. Az egyiptomi törvények az ábrahámi vallások bármelyikének megsértését hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel büntetik.
Az Egyiptomi Kezdeményezés a Személyi Jogokért nevű civil szervezet felmérése szerint a 2011 januárjában kitört forradalomtól 2013 szeptemberéig 27 embert ítéltek el az említett vád alapján. Emberjogi források szerint az iszlamisták uralta kormány 2013-júliusi megbuktatása óta ez a tendencia töretlen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06