Nyomozás indult
Egy nap alatt két botrány: uszítással gyanúsítják a Pegida mozgalom vezetőjét
Gyűlöletre uszítás gyanúja miatt nyomozást indított szerdán a drezdai ügyészség az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom első számú vezetője ellen.
2015.01.21 18:40MTILutz Bachmann egy nap alatt két súlyos botrányba került, miután a Bild című lap szerdai számának első oldalán megjelent egy szelfije, amelyen a büntetett előéletű férfi Adolf Hitler náci vezért idéző bajusszal és hajviselettel látható, kedd este pedig egy képernyőfelvétel jelent meg hírportálokon egy állítólagos Facebook-bejegyzéséről, amelyben egyebek között állatoknak nevezte a Németországban menedékjogot kérő külföldieket és úgy vélekedett, hogy nincsenek "igazi" háborús menekültek.
A drezdai ügyészség a bejegyzés miatt indított nyomozást gyűlöletre uszítás gyanúja miatt. Elsőként azt próbálják megállapítani, hogy valódi bejegyzést ábrázol-e a képernyőfelvétel.
A korábban testi sértésért és más bűncselekményekért jogerősen elítélt Lutz Bachmann szerda késő délutánig nem foglalt állást a nyomozással kapcsolatban. A Hitlert idéző szelfiről a Bildnek azt mondta, hogy "viccből" készítette.
A Pegida szóvivője, Kathrin Oertel közölte, hogy még szerdán nyilatkozatot adnak ki Bachmann ügyében.
A bevándorlást és a menekültügyet szabályozó előírások szigorítását - például a bűncselekményért elítélt menekültek kitoloncolását - követelő, és Németország állítólagos iszlamizálódását bíráló Pegidáról számos politikus már korábban azt hangoztatta, hogy a mozgalom irányítói szélsőjobboldali nézeteket képviselnek, tüzelik a muzulmánokkal és a bevándorlókkal szembeni ellenérzéseket, gyűlölködnek és meg akarják osztani a társadalmat. Az alapító-főszervező Bachmann kettős botránya nyomán pedig valamennyi parlamenti párt részéről éles hangú bírálatokat fogalmaztak meg.
"Aki Hitler-jelmezben pózol, az elmebeteg vagy náci" - nyilatkozott például Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter, a szociáldemokrata párt elnöke (SPD). Szerinte Bachmann ügyei révén kiderült, hogy "valójában mi rejtőzik a Pegida polgárinak álcázott arculata mögött".
Az SPD-vel kormányzó CDU egyik legtekintélyesebb politikusa, Thomas de Maiziere belügyminiszter azt mondta, hogy ugyan keresni kell a párbeszéd lehetőségét mindazokkal, akik a gazdasági-társadalmi viszonyok gyors alakulásába, "a folytonos változásokba belefáradva és elbizonytalanodva" a Pegidához sodródnak, de a mozgalom szervezőivel, irányítóival semmi szín alatt nem szabad kapcsolatba lépni.
Eközben a Pegida lipcsei társszervezte, a Lipcse a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Legida) szerda estére nagyszabású tüntetést hirdetett meg a szászországi nagyvárosba. A demonstrációt 60 ezer főre jelentették be. A mozgalom követeléseit elutasító szerveződések összesen 19 ellentüntetést jelentettek be. A rendezvények biztosítására több mint 4 ezer rendőrt vezényeltek a városba, ahol a hatóságok előrejelzése szerint nagyjából 100 ezren tüntetnek majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06