Ukrán válság
Megérkeztek Lengyelországba a Donyec-medencéből hazatelepedő lengyelek
Az áttelepülteket fél évig két vidéki városban helyezik el, ahol a beilleszkedést segítő tanfolyamot és lengyel nyelvi továbbképzést, továbbá munkájukhoz kapcsolódó szakképzést is szerveznek számukra.
2015.01.13 18:00MTIMegérkeztek a Donyec-medencei lengyelek utolsó csoportját hazaszállító repülőgépek kedden az északkelet-lengyelországi Malbork melletti repülőtérre, az érkezőket a hazatelepítési akciót szervező bel- és külügyminisztériumi vezetők fogadták.
Három repülőgép kedden délután landolt, este még további kettőt várnak Malborkba. A magyar igazolványhoz hasonlóan a határokon túl élő lengyeleknek különféle jogokat és kedvezményeket biztosító lengyel kártyával rendelkező 178 Donyec-megyei lengyel evakuálását a két illetékes tárca a nemzetvédelmi minisztérium támogatásával, az ukrán hatóságokkal együttműködve bonyolította le. A Donyec-medencei lengyelek maguk kérték a repatriálást életveszélyre hivatkozva.
Az akció szombaton kezdődött, amikor Harkiv felé indult buszokkal a főként kisgyerekes családokból és idősebb emberekből álló csoport.
A lengyel hatóságok véglegesnek tekintik az áttelepítettek listáját, további hazatelepítési akciót nem terveznek.
Az áttelepülteket fél évig két vidéki városban helyezik el, ahol a beilleszkedést segítő tanfolyamot és lengyel nyelvi továbbképzést, továbbá munkájukhoz kapcsolódó szakképzést is szerveznek számukra. A gyerekek iskolába fognak járni, és lehetővé teszik számukra, hogy részt vegyenek iskolai táborokban a tavaszi szünetben.
A belügyminisztérium országszerte gyűjti az önkormányzatoktól a lakás- és munkaajánlatokat, amelyeket - Teresa Piotrowska belügyminiszter ígérete szerint - a hazatelepedők szükségleteihez mérten használnak fel. A belügyminisztérium 4 millió zlotyt (mintegy 297 millió forintot) szán a Donyec-medencei lengyelek befogadására. Az ukrán válság kitörése előtt a Donyec-medencében több ezer lengyel élt, akik a több százezer fős ukrajnai lengyel kisebbség részét alkotják. Nagy részük a harcok elől Ukrajna nyugati részébe menekült. Lengyelországba korábban közülük többen egyénileg beutaztak, nekik a lengyel katolikus egyház múlt szeptemberi felhívására lengyel családok nyújtanak átmeneti szállást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


