Rendezetlen ügy
Belgrád és Pristina viszonya még mindig nem tiszta
A szerb elnök és a miniszterelnök Koszovó szerbiai státusáról tárgyal.
2015.01.07 02:30MTIA hét végéig megkezdi a Koszovó végleges státusáról folyó tárgyalásokat Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök és Aleksandar Vucic miniszterelnök, a cél egy olyan megoldás megtalálása, amellyel rendezni lehet a szerbek által még mindig az ország déli tartományának tartott terület helyzetét - írta kedden a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.
A sajtó információi szerint Nikolic már dolgozik egy dokumentumon, amely Koszovó és Szerbia viszonyáról, illetve a főleg albánok lakta térség státusáról szól. A megoldási javaslat teljesen egyedi és térségspecifikus lesz - mondta a lapnak az elnök egyik tanácsadója, hozzátéve, hogy felhasználják Dél-Tirol vagy a boszniai Szerb Köztársaság példáját is.
Mindkét vezető politikus szerint minél hamarabb rendezni kell Belgrád és Pristina viszonyát, és teljes mértékben meg kell valósítani a Szerbia és Koszovó között 2013 tavaszán kötött brüsszeli megállapodásban foglaltakat. Ezek közül kiemelt jelentőségű a koszovói szerb települések közösségének megalapítása, amely elviekben már létrejött, működését azonban még nem kezdte meg. Ez az "önkormányzati rendszer" képviselhetné a Koszovóban élő szerbek érdekeit.
Február 9-én Brüsszelben uniós közvetítéssel újra tárgyalóasztalhoz ül a szerb és a koszovói fél, akkor eshet szó a kapcsolat további rendezéséről, az EU pedig akkor állhat elő azokkal a konkrétumokkal, amelyek az uniós csatlakozási fejezetek megnyitásának a feltételei. A szerb államvezetés akkor már konkrét elképzelésekkel szeretne rendelkezni, ezért tárgyal most az államfő és a kormányfő. Szerbiával hivatalosan tavaly januárban kezdődtek meg a csatlakozási tárgyalások, eddig azonban egyetlen tárgyalási fejezetet sem nyitottak meg.
Tomislav Nikolic hétfő este a Happy nevű szerb televíziónak adott interjújában arról beszélt: Szerbia európai uniós csatlakozásának nem lehet a feltétele az, hogy lemondjon Koszovóról. Szerinte ez Brüsszel számára is egyértelmű, ezért soha nem is kérték ezt az országtól. Az új Európai Bizottság azonban két dolgot tett nyilvánvalóvá - fogalmazott a szerb elnök. Egyrészt, hogy a következő öt évben nem lehet bővítésre számítani, másrészt - és ezt Johannes Hahn, az EU szomszédságpolitikai és bővítési biztosa mondta el belgrádi látogatásakor - Szerbia addig nem lehet az unió tagja, amíg vannak megoldatlan problémái más országokkal - magyarázta Nikolic.
Egy héttel ezelőtt a köztársasági elnök szintén egy televíziós interjúban vetette fel annak a lehetőségét, hogy Szerbia népszavazással dönthetne Koszovó függetlenségének elismeréséről, illetve az EU-csatlakozás feltételeinek elfogadásáról. Hozzáfűzte ugyanakkor, ha a szerb nép úgy döntene, hogy el kell ismerni Koszovó függetlenségét, akkor ő nem írná alá az erről szóló döntést, hanem lemondana tisztségéről.
Szerbia egykori, főleg albánok lakta déli tartománya, Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét, amelyet Belgrád azóta sem ismer el. A szerb alkotmány továbbra is külön szakaszban foglalkozik a "tartománnyal", és Szerbia elidegeníthetetlen részeként utal rá.
Brüsszel eddig nyíltan soha nem kérte Szerbiától Koszovó függetlenségének elismerését, és a szerb politikusok többsége szerint ehhez az uniónak nincs is joga, illetve erkölcsi alapja, hiszen öt uniós tagállam - Spanyolország, Szlovákia, Románia, Görögország és Ciprus - sem ismerte el Pristina önállóságát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


