A mosók mind korán halnak
Fél éve nyoma veszett Liberman pénzmosással gyanúsított főkommunikátorának
Fél éve nincs nyoma Mihael Palkovnak, Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter közeli munkatársának, a Jiszráél Béténu párt volt kommunikációs vezetőjének, akit a párt korrupciós ügyében pénzmosással gyanúsít a rendőrség.
2015.01.06 11:36MTIPalkov az izraeli közszolgálati rádió egyik szakértője szerint pénzmosásban, közpénzek kimenekítésében segédkezhetett egy általa működtetett honlap segítségével. A The Marker, a Háárec című újság gazdasági melléklete szerint a Jiszráél Béténu korrupciós ügyében már egy éve titokban nyomozó rendőrség ezért kezdett kutatni utána, és így derült fény eltűnésére, esetleges halálára.
Ukrajna háborús övezetében egy felismerhetetlen holttestet találtak Palkov útlevelével és irataival, de temetéséről, hivatalos halottá nyilvánításáról nincs értesülés. A rádióban megszólaltatott testvére sem tudott arról, hogy baja esett volna, családtagjai nem tettek bejelentést rejtélyes eltűnése miatt.
Mihael Palkov korábban cikkeket jelentetett meg különböző orosz oligarchák viselt dolgairól, ez is okozhatta eltűnését - mondta egy őt ismerő szakértő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


