Emberi jogi aktivista
Mohamed próféta megsértése miatt ítéltek halálra egy újságírót Mauritániában
Mohamed Cheikh Ould Mkhaitirt egy évvel ezelőtt tartóztatták le. A saría alapján ítélték el.
2014.12.27 19:00ma.huA Reuters csütörtökön jelentette, hogy Mauritániában "a próféta megsértése miatt" halálra ítéltek egy 28 éves újságírót. Mohamed Cheikh Ould Mkhaitirt egy évvel ezelőtt tartóztatták le, mert egyik cikkében Mohamed prófétáról és a faji szempontból rendkívül megosztott nyugat-afrikai országban uralkodó kasztrendszerről írt. A beszámolók szerint az újságírót az iszlám jogrendszer, a saría alapján ítélték el. Mauritániában legutóbb 1987-ben vezették be a halálbüntetést.
Az országban egy másik, nagy visszhangot kiváltott bírósági tárgyalás is zajlik. Biram Ould Abeiday, korábbi elnökjelöltet és emberi jogi aktivistát hat társával együtt azzal vádolják, hogy „egy, a kormányzat által el nem ismert szervezet” vezetőjeként „erőszakra, a közrend megzavarására és a hatóságokkal szembeni ellenállásra” buzdította a polgártársait.
A közismert emberi jogi aktivistát, aki évek óta küzd a rabszolgatartás felszámolásáért az országban, a múlt hónapban tartóztatták le. Szabadon bocsátásáért európai és amerikai aktivisták is szót emeltek. Ha bűnösnek találják, akár ötéves börtönbüntetést is kaphat.
Mauritánia a világon utolsóként, csak 1981-ben törölte el a rabszolgaságot, ami ennek ellenére mind a mai napig komoly társadalmi és emberi jogi problémát jelent az országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06