Róma
Több ünnepséget vezet karácsonykor a pápa
Ferenc pápa december 24-én este a római Szent Péter-bazilikában mutat be misét, december 25-én délben pedig a Szent Péter téren mondja el karácsonyi beszédét, és adja Urbi et Orbi áldását Róma városára és a világra.
2014.12.23 19:23MTIA pápa december 24-én délután felavatja a Szent Péter tér közepén épített betlehemet. Szenteste az egyházfő által bemutatandó mise este fél tízkor kezdődik a Szent Péter-bazilikában.
A misét a Vatikán honlapja (vatican.va), az olasz közszolgálati televízió és számos más európai és nemzetközi televízióadó és rádió is egyenesben közvetíti. Ez az első alkalom, hogy a december 24-i pápai misét HD minőségben, vagyis nagy felbontású képen és 3D-ben is sugározzák a Sky televíziótársaság olasz csatornáin.
A misére a bazilika megtelik olasz és külföldi hívőkkel és turistákkal. A Vatikán honlapja szerint a szertartás olasz, angol és latin nyelven zajlik, de arabul imádkoznak majd az evangélium terjesztéséért és kínaiul a szenvedőkért. A mise során a pápa a bazilika betlehemében a gyermek Jézus szobrát a jászolba helyezi, ahova a világ öt kontinenséről érkezett gyerekek virágokat visznek. Ferenc pápa tavalyi első karácsonyán rövid, nem előre megírt homíliát mondott.
December 25-én délben Ferenc pápa karácsonyi beszédet mond a Szent Péter-bazilikának a térre néző központi lodzsájáról. Több tízezres tömeget várnak a Szent Péter térre. A beszédet az Urbi et Orbi latin nyelvű karácsonyi áldás követi. Ferenc pápa megválasztása óta karácsonykor és húsvétkor sem köszönti több nyelven a világ népeit, ahogyan elődei tették.
December 31-én az egyházfő délután öt órától vesperást vezet, és év végi hálaadó Te Deum imádságot tart a Szent Péter-bazilikában. Január elsején újévi misét mutat be a bazilikában, ahogyan január 6-án vízkereszt ünnepén is. Január 11-én Ferenc pápa a Sixtus-kápolnában gyermekeket keresztel meg. Január 12-19. között az egyházfő Srí Lankára és a Fülöp-szigetekre látogat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06