Ítélet
Pakisztánban kivégeztek négy terroristát
A védelmi minisztérium közleménye szerint akiket egy a terroristákat a Pervez Musarraf volt elnök ellen végrehajtott támadás miatt ítélték halálra.
2014.12.22 10:17MTI
Fotó: archív
A múlt heti, 150 halálos áldozatot követelő pesavari terrortámadást követően az iszlámábádi kormány visszavonta a terrorizmus miatt hozott halálos ítéletek 2008-ban elfogadott moratóriumát. Azóta - a mostaniakkal együtt - már hat kivégzést hajtottak végre.
A védelmi tárca tisztségviselői szerint a négy elítélt terroristát a közép-pakisztáni Faizálábád börtönében akasztották fel, miután a börtön a kivégzési parancsot megkapta, és megszervezték, hogy az elítéltek még utoljára találkozhassanak hozzátartozóikkal.
A mostani kivégzettek között volt egy Aklak Ahmad nevű orosz állampolgárságú férfi is, akinek kiadatását kezdeményezte Oroszország.
A pesavari katonai iskola ellen múlt kedden elkövetett tálib merénylet alapjaiban változtatja meg a terrorizmus elleni küzdelmet Pakisztánban - közölte pénteken Szártádzs Aziz külügyminiszter, a dél-ázsiai ország szeptember 11-éjének nevezve a több mint 130 diák életét kioltó tömegmészárlást. A pakisztáni biztonsági erők szerda óta fokozott lendülettel folytatják offenzívájukat a tálib szélsőségesek ellen az ország északnyugati részén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


