Szomszédság
Tőkés: 1989-ben Ceausescut, 2014-ben Pontát sikerült megbuktatni
Az 1989-es és a 2014-es év között vont párhuzamot Tőkés László, a 25 évvel ezelőtti romániai forradalom kirobbantója az évfordulós rendezvényeket beharangozó csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján.
2014.12.11 15:32MTI
Victor Ponta (fotó: MTI archív)
„1989-ben Nicolae Ceausescu ellen, 2014-ben Victor Ponta ellen fogtunk össze. Mindkettőt sikerült megbuktatni” - vonta le a következtetést a kommunista diktatúrát megdöntő 1989-es forradalom és a Victor Ponta román miniszterelnök vereségével végződött novemberi romániai elnökválasztás összevetéséből a lelkész-politikus. Megjegyezte, akkor is most is a jó ügy egyesítette a románokat és a magyarokat, a különböző vallásfelekezeteket. „A rendszerváltozás útján kellene együtt továbbhaladnunk” - tette hozzá.
Az évforduló legnagyobb ajándékának minősítette Tőkés László a romániai elnökválasztás eredményét, Klaus Iohannis győzelmét. Ez szerinte a rendszerváltozás újabb szakaszát nyithatja meg Romániában. Iohannisról óvatos optimizmussal nyilatkozott. „Azt reméljük, hogy partnere lesz az egész országnak, és a magyar közösségnek is” - fogalmazta meg. A magyar közösség szerinte egy olyan rendszer kialakításában számít a megválasztott elnök támogatására, amelyben „nélkülünk nem döntenek rólunk”.
Tőkés László elmondta, az általa szervezett évfordulós megemlékezések sora Brüsszelben indult, majd Budapesten, Temesváron, Nagyváradon és Szilágymenyőben folytatódik. A helyszínek kiválasztásával azt kívánták üzenni, hogy a diktatúra bukása egyszerre volt romániai, magyar és európai ügy.
Hozzátette, a különböző helyszíneken olyan rendszerváltókkal fog együtt ünnepelni, mint Orbán Viktor, Áder János, Kövér László, Németh Zsolt, valamint Sali Berisha, volt albán államfő. A temesvári rendezvényeken Áder János köztársasági elnök és Sali Berisha lesznek jelen.
Tőkés László újságírói kérdésre történelemhamisításnak minősítette, hogy a temesvári hivatalos ünnepségek idén is nélküle zajlanak. Hozzátette, személyének és a temesvári református közösségnek az évről-évre történő mellőzése immár szomorú valóság számára.
„Új fejezetet kell nyitni az emlékezetpolitikában is, és a dolgokat a helyükre kell tenni. (…) Remélem, megtaláljuk ennek is a módját” - jelentette ki nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


