Diplomácia?
Rosszkor és rosszul viccelődött: hazarendelték Románia jereváni nagykövetét
Antiszemita és homofób kijelentésekért nyilvános bocsánatkérésre kötelezte és hazarendelte Románia jereváni nagykövetét a bukaresti külügyminisztérium pénteken.
2014.12.05 15:44MTI
freedigitalphotos/pakorn
A román diplomáciát az Antiszemitizmust Figyelő Központ (MCA) figyelmeztette arra, hogy Sorin Vasile, Románia jereváni nagykövete egy nyilvános szereplése alkalmával a zsidóságot és a szexuális kisebbségeket sértő vicceket engedett meg magának, amelyek megütközést keltettek a hallgatóságban és a helyi sajtóban.
Sorin Vasile nagykövet egy egyetemen tartott előadást az örmény-román kapcsolatokról, majd egy diák azt kérdezte tőle, hogy fontosabbak-e Romániának a Törökországgal ápolt gazdasági és politikai kapcsolatok, mint az örmény népirtás elismerésének erkölcsi követelménye. Válaszában a nagykövet úgy próbált kitérni a kényes kérdés elől, hogy az erkölcsi relativizmusról kezdett eszmefuttatásba, azt igyekezett bizonygatni, hogy ami egy homoszexuális párnak erkölcsös, az másoknak nem az, majd kínos fejtegetése során egy zsidó könyvelőkről szóló viccet is előadott.
Az MCA felhívta a román közvélemény figyelmét az eset jereváni sajtóvisszhangjára. "Megdöbbentő és sértő, hogy az örmény népirtásról szóló kérdésre egy nagykövet egy vallási közösséggel, nevezetesen a zsidósággal gúnyolódjon" - írta az eset kapcsán angol nyelvű kiadásában civilnet.am portál.
A román külügyminisztérium sajnálatát fejezte ki a történtekért és megerősítette, hogy elítél minden viselkedési kihágást, amely intoleranciáról és előítéletekről tanúskodik.
"Tekintettel arra, hogy 2016-ban Románia látja el a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnökségi tisztségét, a bukaresti külügyminisztérium mindent megtesz azért, hogy hatékonyan fellépjen az ilyen megnyilvánulások ellen, függetlenül attól, kitől származnak" - olvasható a román külügyi közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


