Távozott posztjáról
Kilépett, mert megszólta Obama "uncsizó" lányait
Bejelentette felmondását hétfőn egy amerikai republikánus képviselő vezető munkatársa, miután felháborodást keltett azzal, hogy méltatlan megjegyzéseket tett Barack Obama elnök lányaira.
2014.12.02 09:32MTIElizabeth Lauten, Stephen Lee Fincher tennessee-i republikánus képviselő kommunikációs igazgatója támadások kereszttüzébe került, miután megszólta a 16 éves Malia és a 13 éves Sasha Obamát, amiért múlt csütörtökön a lányok unottan viselkedtek azon az szertartáson, amelyen az elnök a hagyományoknak megfelelően megkegyelmezett két, a Fehér Háznak ajándékozott pulykának - amiről egyébként több sajtójelentés is említést tett.
"Kedves Sasha és Malia, értem, hogy azokban a szörnyű tízes éveitekben vagytok, de ti is tagjai vagytok az első (az elnöki) családnak, próbáljatok meg hát egy kis színvonalt mutatni. Legalább mutassatok tiszteletet a szerep iránt" - írta egy Facebook-bejegyzésében Lauten.
"Nőjetek fel az alkalomhoz. Viselkedjetek úgy, mintha a Fehér Ház számítana nektek. Öltözzetek úgy, mintha tiszteletet érdemelnétek, nem pedig egy helyet a bárpultnál" - tette hozzá.
A kommunikációs igazgató nem kímélte a szülőket (az elnöki párt) sem, azzal vádolva őket, hogy ők sem nagyon tartják tiszteletben sem az általuk viselt tisztséget, sem pedig az országot, ezért nem szolgálnak jó példával a lányok számára.
Lauten megjegyzései, amelyek sokak szerint túl messzire mentek, villámgyorsan elterjedtek az interneten. A képviselő munkatársa egy pénteki posztjában már arról írt, hogy csupán a megkegyelmezési szertartásról írt egyik cikkre reagált, és hogy elhamarkodottan olyan bírálatokat fogalmazott meg a két lánnyal szemben, amilyeneket tinédzserként ő maga sem kívánt volna hallani.
Állítása szerint több órán át imádkozott, beszélt a szüleivel, és az üzenetét újraolvasva belátta, hogy az mennyire bántó lehet.
Sean Spicer, a Republikánus Nemzeti Bizottság elnöke hétfőn a Twitteren arról írt, hogy a gyerekek, különösen az első család gyermekei "tiltott területnek" számítanak. Ugyanakkor "visszataszítónak" nevezte azt, ahogy az általa politikai értelemben elfogultnak minősített fősodorbeli média tálalta a történtet. Spicer egyébként szintén "nem helyénvalónak" és "érzéketlennek" nevezte a kommunikációs igazgató megjegyzéseit.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06