Aggodalmuknak adtak hangot
EU-külügyminiszterek - Közel-Kelet, ebola, Grúzia
A növekvő közel-keleti feszültség és az erőszak terjedése miatti aggodalmuknak adtak hangot hétfői brüsszeli tanácskozásukon az EU-országok külügyminiszterei.
2014.11.17 19:38MTIAz erről kiadott közleményben elítélték a terrortámadásokat, és felszólították a feleket, hogy tartózkodjanak minden olyan cselekménytől, ami tovább súlyosbítja a helyzetet, így "az erő vagy megtorlás túlzott alkalmazásától".
Az EU-külügyminiszterek külön kitértek a jeruzsálemi templomhegyi összetűzésekre, és a különböző vallások szent helyeinek tiszteletben tartására szólítottak fel.
A brüsszeli megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője cáfolta az izraeli sajtó azon értesülését, hogy az uniós országok Izrael elleni szankciók meghozatalát vették volna fontolóra. Szerinte nincs olyan törekvés az EU részéről, hogy bárkit el akarnának szigetelni, illetve szanciókkal akarnának sújtani.
Az uniós külügyminiszterek nyilatkozatot adtak ki az ebolajárvánnyal kapcsolatban is. Ebben hangsúlyozták a nemzetközi összefogás fontosságát, és külön aggodalmukat hangoztatták amiatt, hogy újabb ebola megbetegedéseket észleltek Maliban.
Grúziával szintén foglalkoztak az EU-külügyminiszteri tanácskozáson. A miniszterek megerősítették elkötelezettségüket a grúz állampolgárok uniós vízumkényszerének eltörlése mellett, amint ennek összes feltétele teljesül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


