Szerdán kezdik
109 órás sztrájkot jelentettek be a német mozdonyvezetők
A Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság mozdonyvezetőit képviselő szakszervezet (GDL) minden eddiginél hosszabb, 109 órás sztrájkot jelentette be kedden, a Németország egészére kiterjedő munkabeszüntetés szerdán kezdődik és jövő hétfőig tart.
2014.11.04 19:31MTI
A GDL közleménye szerint a teherszállító vonatok mozdonyvezetői szerdán délután 15 órakor hagynak fel a munkával, a személyszállító vonatokat vezető kollegák pedig csütörtökön hajnal 2 órakor lépnek sztrájkba. A munkabeszüntetés hétfőn reggel 4 órakor ér véget.
A DB közölte, hogy a sztrájk idejére rendkívüli menetrendet állítanak össze, reményeik szerint minden harmadik járat közlekedik majd. A csaknem 200 ezer embert foglalkoztató vasúttársaság 20 ezer dolgozóját képviselő GDL egyebek között 5 százalékos béremelést követel a munkaadótól, és azt akarja elérni, hogy ne csak a mozdonyvezetők, hanem más területeken dolgozó vasutasok, például a jegykezelők nevében is tárgyalhasson a bérekről.
A GDL törekvését gazdasági érdekképviseletek és pártok is bírálták. A német kereskedelmi és iparkamarák szövetsége (DIHK) helyettes ügyvezető igazgatója, Achim Dercks szerint "ami a vasútnál történik, az méreg a gazdaságnak", hiszen a vasúti áruszállítás felfüggesztése már néhány napon belül is termelési zavarokhoz vezet.
A konzervatív CDU főtitkára, Peter Tauber szerint a munkabeszüntetés rekord hosszúsága azt jelzi, hogy a GDL-nél "elveszítették a mértéket". Élesen bírálta a szakszervezetet a konzervatívokkal kormányzó szociáldemokraták (SPD) főtitkára, Yasmin Fahimi is, aki a Spiegel Online hírportálnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a GDL nemcsak utazók százezreit dühíti fel, hanem árt a többi érdekképviseletnek és megbontja a vasutasok közötti szolidaritást.
A GDL az utóbbi hónapokban már négyszer szervezett sztrájkot, legutóbb, október közepén 50 órás munkabeszüntetést tartottak, akkor utasok milliói rekedtek a pályaudvarokon, mert a távolsági vonatok kétharmada nem közlekedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06