Nukleáris kíváncsiság
Dróntámadás az atomerőmű ellen
Gyanúsan megszaporodtak a kíváncsiskodó repülő szerkezetek a francia atomerőművek környékén. Szinte mindig ugyanakkor "támadtak".
2014.11.03 07:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
A francia tulajdonban levő EDF a rendőrséghez fordult, miután az elmúlt hónapban számos alkalommal észleltek pilóta nélküli repülő eszközt helyi atomerőműveik közelében. Az elsőt még október 5-én, a Creys-Malville keleti részén található, éppen átépítésen keresztüleső létesítmény felett. Ezt 13-a és 20-a között számos másik, a vállalat egyéb erőműveit érintő látogatás kísérte, melyek általában éjszaka vagy a reggel első óráiban következtek be.
Noha semmilyen, kárral járó incidens nem történt, az EDF minden egyes alkalommal bejelentést tett a rendőrségen. Azt ugyanis nem tudni, hogy milyen célból mérték fel a terepet, ipari kémkedés állt-e a háttérben, vagy csak tesztelni akarták a fontos épületek légi védelmét. A drónok akár veszélyes terhet is cipelhettek volna magukkal, például házilag készített robbanóeszközt, így igencsak aggasztó jelenlétük az olyan kiemelt fontosságú létesítmények közelében, mint az atomerőművek.
Nagy valószínűséggel nem az egyébként nukleárisenergia-ellenes Greenpeace tehet a történtekről. "Nagyon aggódunk az esetek ismétlődő volta miatt" - mondta Yannick Rousselet, a környezetvédő szervezet nukleárisenergia-ellenes kampányának vezetője. A Greenpeace már számos alkalommal felhívta a figyelmet a francia atomerőművek biztonsági hiányosságaira; szerintük ezek a gyanús berepülések is az ő aggodalmukat erősítik.
A látogatások célja tehát ismeretlen, de hamarosan nagy valószínűséggel illegális lesz - egységes európai szabályozás születhet, mely bizonyos épületek, adott jellegű területek felett megtilthatja az engedély nélküli drónreptetést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06