Légből kapott elmélet?
Fico és minisztere tovább védelmezi az ősszlovák elméletet
A szlovák kormányfő bírálta az újságírókat, akik nem kevés iróniával írnak arról, hogy Fico a szlovák történelem megváltoztatásával kísérletezett, amikor hazafias programot meghirdetve "ősszlovákokról" beszélt, akik szerinte már akkor is a térségben éltek, amikor más európai nemzetek területén még csak állatok rohangáltak.
2008.01.10 07:34MTIA média a múlt héten számos tekintélyes történészt, a kor kutatóját szólaltatta meg, akik a kormányfő elméletét légből kapottnak, egyesek elemzők pedig kertelés nélkül ostobaságnak nevezték, és a kormány nacionalista irányvonalának erősödésével magyarázták. Ezután 32 nemzeti érzelmű, döntően idősebb történész, régész és nyelvész közös nyilatkozatban vette védelmébe a kormányfőt és az "ősszlovákokat" emlegető terminológiát.
Fico szerdán az újságírók szemére vetve azt mondta, hogy "a lényeget tekintve maguk úgy írnak, mintha a szlovákok a XIX. századig itt se lettek volna, akkor meg nem tudom hol voltak. Szerintem itt voltak" - idézte a SITA a kormányfő szavait. Fico nemtetszéssel szólt arról, hogy kormánya - az őt cáfoló történészek nyilatkozataira válaszoló - reagálását a média elhallgatta, majd a mellette szóló 32 tudományos tekintély véleményére hivatkozott, amiről Dusan Kovác, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatója azt mondta: nem tudja, mit gondoljon a Fico mögött felsorakozó történészekről, akik többsége nem is a szóban forgó kort kutatja.
Mindenesetre az "ősszlovákokról" szóló elméletet Kovác szerint senki sem támasztotta alá, ezért azt ő csak "a képzelet szüleményének" tudja nevezni. A kormány sajtótájékoztatóján a kormányfő mellett kiálló - szintén történész - kulturális miniszter, Marek Madaric kardoskodására reagálva Kovác arra emlékeztetett, hogy a miniszter nem a korai középkor, hanem a XX. század történelmére szakosodott, "jómagam viszont hosszú évek óta a nacionalizmus történetét és a nacionalizmus elméletét kutatom". Hozzátette: nem az ő gondja, hogy számos külföldi szaklapban megjelent publikációit a kulturális miniszter nem ismeri.
Kovác kitart a sajtóban minap megjelent okfejtése és azon állítása mellett, hogy Fico szóban forgó megnyilatkozásakor "a fogalmakkal manipulált", egyszersmind "történelmietlen" módon fogalmazott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


