Ötszáz embert is betemethetett a kőgörgeteg
Borzasztó képek: A mentés is késett - Harmincegyen meghaltak sziklaomlás miatt Kairóban
A hatóságokat okolják a helyi lakosok Kairó egyik nyomornegyedében annak a szilaomlásnak a következményeiért, amely szombaton épületeket rombolt le, és a hivatalos adatok szerint 31 ember életét oltotta ki.
Túlélők után kutatnak a helyiek a kairói sziklaomlás után 
A lakók vasárnap kövekkel dobálták meg a rendőröket, s szidalmazták a katasztrófavédelem illetékeseit. A Mansijet Nasszer elővárosra szombaton többtonnás sziklatömbök zúdultak a Mukattam-fennsík széléről.
Vasárnap reggel még mindig nem működtek a helyszínre küldött daruk, illetve más műszaki eszközök: a lakosok és a mentőalakulatok tagjai egész éjszaka dolgoztak, kézzel próbálva eltakarítani a lehullott köveket, hogy túlélőket találjanak.
Egyes egyiptomi tévéállomások szerint akár ötszáz embert is betemethetett a 60 méteres sávban lezuhant föld- és kőgörgeteg.
A helybeliek már a tragédia után bírálták a mentőalakulatokat, mert szerintük azok nem tettek meg minden lehetségest a romok alatt rekedtek kimentésére.
Vasárnap pedig néhányan arra emlékeztettek, hogy a negyed fölé emelkedő magaslaton néhány hete építési munkák kezdődtek. A várható veszélyes következményekre figyelmeztették a hatóságokat.
Az illetékesek közölték is, hogy az ipari övezet létesítése miatt mindenkit elköltöztetnek majd, de ezzel be is érték, valójában nem tettek semmit - utalt rá egy 80 éves helyi lakos.
Egy sofőr pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy már korábban is történtek omlások, bár ezek csak könnyebb sérüléseket okoztak.
Mások azt állították, hogy az építkezés miatt a negyedet veszélyes övezetnek nyilvánították, de azokat a szálláshelyeket, amelyeket a kitelepítendő lakosság számára létesítettek, egyszerűen eladták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


