Felhagynának a demonstrációval
Egyik szervezőjük szerint konkrét ígéretekkel is beérnék a hongkongi tüntetők
Benny Taj egyetemi professzor, a Foglald el a központot! mozgalom egyik szülőatyja azt nyilatkozta, véleménye szerint ha a kormányzat bemutatna egy úgynevezett "menetrendet és ütemtervet", amely az általános választójog valódi érvényesülését jelentené, akkor sokan távoznának az elfoglalt közterületekről.
2014.10.29 18:54MTIFelhagynának a hongkongi tüntetők a választási reform kiterjesztéséért folytatott területfoglaló demonstrációjukkal, de ehhez a városvezetésnek fel kellene vázolnia az általános választójog "valódi" érvényesítésének programját - derült ki a Foglald el a központot! mozgalom egyik alapítójának a helyi médiában szerdán idézett szavaiból.
A területfoglalást elítélő Szövetség a Békéért és a Demokráciáért mozgalom mindeközben bejelentette, hogy már több mint egymillió aláírást gyűjtött a rendőrség támogatására.
Mint fogalmaztak: "az utak visszaszolgáltatására, a rend helyreállítására és a jog uralmának fenntartására". Az aláírások közül csaknem 270 ezer az interneten érkezett, míg 830 ezret utcai "szavazóállomásokon" gyűjtöttek. Az akció október 25-én kezdődött és 9 naposra tervezik.
Benny Taj egyetemi professzor, a Foglald el a központot! mozgalom egyik szülőatyja azt nyilatkozta, véleménye szerint ha a kormányzat bemutatna egy úgynevezett "menetrendet és ütemtervet", amely az általános választójog valódi érvényesülését jelentené, akkor sokan távoznának az elfoglalt közterületekről.
Taj a Hongkongi Egyetemen beszélt újságírók előtt, amikor egy hónapos szünet után visszatért a katedrára. Arra utalt, hogy a jelek szerint a diákok és támogatóik már megelégednének azzal is, ha egyfajta konkrét ígéretként illetékesektől elhangzana, hogy a jövőben mikor választhatnak úgy közvetlenül kormányzót, hogy annak személyéről nyílt jelöléssel dönthetnek.
Erre ugyanis a jelenlegi alaptörvény nem ad lehetőséget, helyette egy a helyi társadalmat "széles körben képviselő" jelölőbizottság közbeiktatását írja elő. Sajtójelentések szerint a város három pontján továbbra is százak tartják ellenőrzésük alatt az utakat.
Az elmúlt hetekben több ellentüntetésre is sor került, amiből megfigyelők arra következtettek, hogy a lakosság türelme fogyóban van, egyre ingerültebben veszik tudomásul az immár több mint 30 napja elhúzódó barikádos tüntetést.
A tüntetések egyik szervezője, a Diákszövetség legutóbb azt kérte a kormányzattól, hogy forduljon a pekingi törvényhozáshoz, vonja vissza augusztusi döntését, amely korlátozásokkal adott lehetőséget arra, hogy 2017-ben minden választópolgár szavazhasson a 7,2 milliós városban. A városvezetés hajthatatlannak tűnik, és továbbra sem mutat hajlandóságot kompromisszumra.
Pekingben ugyancsak szerdán a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület állandó bizottsága plenáris ülésén megfosztotta tagságától a hongkongi James Tien Pej-csunt, aki nem sokra rá lemondott a Liberális Párt elnökségéről.
A hongkongi politikus korábban a különleges közigazgatási övezet kormányzójának lemondását követelte. Tien, aki a helyi törvényhozásnak is tagja, azt nyilatkozta, meggondolatlan volt, amikor figyelmen kívül hagyta az országos népfronti tagságából eredő kötelezettségét.
A szervezet márciusban állást foglalt azzal kapcsolatban, hogy támogatják Hongkong és Makaó első számú vezetőit "a törvények szerinti kormányzásban". A hongkongi diákok szeptember 22-én kezdtek később területfoglalássá bővült utcai tiltakozásokba, mert nem akarják elfogadni a hongkongi választási reform Peking által diktált menetrendjét.
A soron következő, 2017-es kormányzóválasztáson első ízben minden választópolgár szavazhat, de - augusztusi pekingi döntés szerint - csak két-három jelöltre, azokra, akiknek személyéről egy 1200 fős bizottság dönt majd. Peking értelmezésében ez összhangban van a hongkongi alaptörvénnyel, amely végső célként általános választójogot, egy széles képviseleti jelölő bizottságot és demokratikus eljárásokat irányoz elő.
A szabad jelöltállítást és a jelenlegi, Pekinghez lojális kormányzó távozását követelő diákok szerint viszont a kínai kormány a jelöltek "előszűrésével" nem tartja be a demokratikus elveket.
Úgy látják, hogy a jelölő bizottság, amelyről Peking azt állítja, a helyi társadalmi rétegeket fogja képviselni, Peking-barát politikusokat jelöl majd a kormányzói posztra. Peking vádja szerint a hongkongi tiltakozások mögött az amerikai kormány áll, amely "színes forradalmat" akart kirobbantani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06