Ebola
A brüsszeli nemzetközi reptéren is ellenőrzik már az utasokat
Elsőként a Brussels Airlinesnak a nyugat-afrikai Guinea fővárosából, Conakry-ból Sierra Leone fővárosa, Freetown érintésével érkező járata mintegy kétszáz utasa haladt át a testhőmérsékletet ellenőrző kapukon hétfő hajnalban.
2014.10.20 15:32MTIA brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren is megkezdték hétfőn az Ebola által leginkább sújtott afrikai országokból érkező gépek utasainak egészségügyi ellenőrzését - közölte hétfőn a repülőtér szóvivője.
Elsőként a Brussels Airlinesnak a nyugat-afrikai Guinea fővárosából, Conakry-ból Sierra Leone fővárosa, Freetown érintésével érkező járata mintegy kétszáz utasa haladt át a testhőmérsékletet ellenőrző kapukon hétfő hajnalban.
Az utasoknak egyúttal az Egészségügyi Világszervezet által rendelkezésre bocsátott kérdőívet is ki kellett tölteniük. A repülőtér szóvivője elmondta, hogy az ellenőrzés rendben lezajlott, a gép utasai között gyanús esetet nem találtak.
Az európai országok közül Franciaország mellett Belgium tart fenn közvetlen légi járatokat az Ebola által leginkább sújtott nyugat-afrikai országokkal.
A guineai Conakryból - Freetownon keresztül - hétfőn és csütörtökön, a libériai Monroviából pedig kedden és szombaton érkeznek járatok. Belgium a harmadik európai állam, amely megelőző intézkedéseket léptetett életbe annak érdekében, hogy megakadályozza az Ebola-járvány behurcolását a kontinensre.
Elsőként Nagy-Britannia nemzetközi repülőterein és pályaudvarain helyeztek üzembe testhő érzékelő berendezéseket, majd múlt szombaton a párizsi Roissy repülőtéren is megkezdték a nyugat-afrikai légi járatok utasainak "lázmérését."
Az Ebola - a jelenlegi ismeretek szerint - a már tüneteket mutató beteg testnedveivel való közvetlen érintkezéssel terjed. A járvány által legerősebben sújtott országok Sierra Leone, Libéria és Guinea.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


