Ebola
Szombattól ellenőrzik az utasokat a párizsi repülőtéren
Az ebolafertőzés veszélye miatt szombattól ellenőrizni fogják a párizsi Roissy repülőtéren a guineai Conakcryból érkező utasokat.
2014.10.16 10:07MTI"Érkezéskor az egészségügyi személyzet meg fogja mérni az utasok testhőmérsékletét a kiszálláskor, azaz még a repülőtérre való belépés előtt" - mondta csütörtök reggel Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter az LCI hírtelevízióban.
Azt is jelezte, hogy még a fedélzeten minden utasnak ki kell majd töltenie egy egészségügyi kérdőívet, valamint azt, hogy a Conakryba induló járatokon is megerősítik az ellenőrzéseket.
Francois Hollande államfő ezt megelőzően közleményben jelentette be, hogy "Franciaország egészségügyi ellenőrzést léptet életbe a vírus által sújtott térségből érkező járatoknál". Arra is kitért, hogy Franciaország a guineai hatóságok kérésére újabb központokat fog létrehozni az ebolajárvány kezelésére.
Az első ilyen központot Macentában nyitották meg a francia egészségügyi szervek. Ezenkívül Párizs olyan egészségügyi dolgozókat küld az országba, akik a guineai illetéseknek tartanak továbbképzéséket a polgári lakosság védelme érdekében.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) szerdán kiadott, az október 12-i állapotokra vonatkozó adatai szerint az ebolába 8997 fertőzött közül 4493 halt bele.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


