Értetlenül áll az események előtt?
Ferenc pápa kiakadt a Közel-Kelet miatt
A Vatikán egyelőre annyit közölt, hogy a zárt ajtók mögött zajló találkozón Ferenc pápa is felszólalt, aki szerint semmi nem igazolja az Irakban és Szíriában zajló erőszakot.
2014.10.02 14:26MTIIrak és Szíria, valamint az egész Közel-Kelet helyzetéről kezdődött magas szintű tanácskozás csütörtökön a Vatikánban, amelyen Ferenc pápa a közel-keleti térségben szolgáló apostoli nunciusokkal egyeztet.
Közel-keleti csúcsnak nevezték el a Vatikánban a szentszéki államtitkárság könyvtártermében szombatig tartó megbeszélést. Az egyházfő azokat a nunciusokat hívatta Rómába, akik Jordániában, Irakban, Iránban, Libanonban, Egyiptomban, Izraelben, Jeruzsálemben, a palesztin területeken, Szíriában és Törökországban szolgálnak.
A több mint húsz fős találkozón jelen vannak a Vatikán az ENSZ és az EU melletti megfigyelői, valamint Pietro Parolin szentszéki államtitkár, Fernando Filoni bíboros, a pápa személyes iraki megbízottja, aki az utóbbi hetekben Irakban és Szíriában is járt, és más vatikáni hivatalok vezetői.
A Vatikán egyelőre annyit közölt, hogy a zárt ajtók mögött zajló találkozón Ferenc pápa is felszólalt.
Ezt megelőzően az egyházfő IV. Mar Dinkhát, az Asszír Keleti Egyház pátriárkáját fogadta. Ferenc pápa kijelentette: "semmilyen vallási, politikai és gazdasági indok nem igazolja, hogy több százezer férfi, nő és gyermek hal meg ártatlanul Irakban és Szíriában".
Ferenc pápa a Közel-Keleten élő keresztény közösségek által elszenvedett "mindennapos üldözésre" is emlékeztetett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


