Letartóztatták őket
Elkaptak 3 toborzó dzsihadistát Franciaországban
Európában Franciaországból mentek el a legtöbben Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzanak valamely szélsőséges szervezethez.
2014.09.23 17:11MTILetartóztattak három feltételezett dzsihadistát kedden a párizsi Orly repülőtéren, köztük annak a Mohamed Merahnak a sógorát, aki két és fél éve dél-Franciaországban megölt hét embert - erősítette meg az I-télé francia hírtelevízió értesülését a francia belügyminisztérium.
A három férfi Törökországból tért haza, ahol augusztus végén előállították, majd kiutasították őket az országból a török hatóságok, mert Szíriában jártak. A három francia 2013 február-március óta tartózkodott Törökországban. Mindhármukat letartóztatta a francia rendőrség, jelenleg a belső elhárítási szervek hallgatják ki őket. A párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege azt feltételezi, hogy dzsihadistákat Szíriába toborzó hálózat tagjai.
Merah 2012. március 11. és 19. között hét embert ölt meg Toulouse-ban és az onnan nem egészen 50 kilométerre lévő Montaubanban: három francia katonát, majd egy zsidó iskola három diákját és egy tanárát, hatalmas felháborodást keltve mind Izraelben, mind Franciaországban. A merénylőt március 22-én lelőtték az elfogására kiérkező kommandósok, miután nem volt hajlandó megadni magát.
Az I-télé hírtelevízió szerint az egyik monstani letartóztatott férfi, a 29 éves Abdelouahed Baghdali francia-marokkói állampolgár Szuad Merah, a toulouse-i merénylő nővérének férje, ezenkívül a 27 éves Imad Djebalit, Merah egyik gyerekkori barátját és a 24 éves, iszlám hitre áttért Gael Maurize-t vették őrizetbe. Valamennyiüket megfigyelték a francia titkosszolgálatok.
A francia hatóságok ugyanakkor május végén nyomát vesztették Merah nővérének. Azt feltételezik, hogy ő is Szíriába utazott, hogy részt vegyen a dzsihádban. Bernard Cazeneuve belügyminiszter jelezte, hogy ha a nő hazatér Franciaországba, azonnal letartóztatják.
Európában Franciaországból mentek el a legtöbben Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzanak valamely szélsőséges szervezethez. Becslések szerint a dzsihadisták között mintegy kétezer európai állampolgár lehet. Közülük - a francia kormány adatai szerint - 930 a francia állampolgár. Számuk január 1. óta majdnem megduplázódott. A titkosszolgálatok attól tartanak, hogy a hazatérők egy része terrorcselekményeket követhet el Európában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


