Rózsaszín helyett türkiz
Szavaznak az új bécsi metróvonal színéről
A bécsiek többsége azt szeretné, ha nem a rózsaszín, hanem inkább a türkiz lenne a leendő új metróvonal, az U5 színe.
2014.08.17 00:30MTICsütörtök délutáni állás szerint a szavazók 64,7 százaléka voksolt a türkizre, és csak 35,3 százaléka a rózsaszínre.
A két színt úgy választották ki, hogy illeszkedjen a jelenlegi metróhálózat árnyalataihoz (zöld, lila, piros, narancssárga, barna), ugyanakkor feltűnő is legyen - áll az akcióról szóló közleményben.
A két szín versengése azonban még nyitott, mert a www.wienerlinien.at/U5 oldalon augusztus 28-ig lehet véleményt nyilvánítani. Az új, bécsi metróvonal építése 2018-ban kezdődik.
Az U5-ös első szakasza a régi közkórház (Altes AKH) megállóját köti majd össze a központi fekvésű Karlsplatz állomással, a tervek szerint ez a szakasz 2023-ra készül el.
Szintén 2018-ban kezdik el meghosszabbítani az U2-es metró nyomvonalát, így a városházától (Rathaus) egészen a város déli részén fekvő Matzleinsdorfer Platz megállóig lehet majd ezzel a járattal eljutni. A számítások szerint e két új vonal nagyjából egy milliárd euróba fog kerülni.
A további fázisban az 5-ös vonalat a város északnyugati részén fekvő Elterleinplatz-ig bővítik, illetve az 2-es metróvonalat két további állomással, a város déli részén található Wienerbergig hosszabítják meg.
Az ötös vonal első tervei már 1967-ben napvilágot láttak, a tervezett nyomvonal az évtizedek során többször változott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


