Gázai konfliktus
Folytatódtak a harcok az izraeli tűzszünet előtt
Éjszaka sem hallgattak a fegyverek az Erős Szikla hadművelet huszonnyolcadik napján, a hétórásra meghirdetett izraeli humanitárius tűzszünet előtt.
2014.08.04 09:48MTI
Éjszaka az Iszlám Dzsihád katonai szárnyának, az al-Aksza brigádoknak a vezetője bejelentette, hogy a szervezet északi parancsnoka, Dánijál Mancúr életét vesztette egy izraeli légicsapásban a gázai Dzsabalíja egyik házában hajnalban - írta a Háárec című újság honlapja hétfő reggel.
A parancsnok az övezetben az Iszlám Dzsihád hírszerzését is vezette, s az Erős Szikla hadműveletben az Izrael felé lőtt rakéták célzását irányította a Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat szerint. Éjjel a hadsereg több mint húsz célpontot támadott, tíz embert megölve.
A halottak száma az övezetben a gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint legkevesebb 1822-re nőtt. Ebből Izrael szerint sok százan a harcoló iszlamista szervezetek fegyveresei voltak. Egy magas rangú tiszt beszámolója szerint az elmúlt nap az izraeli hadsereg felrobbantott két alagutat, és tovább folytatta harci tevékenységét.
„Újrarendezzük állásainkat, és az alagutak felszámolása után helyzetértékelést tartunk. Helyre kell hozni a (határ)kerítést, erőket kell elhelyezni a közelében az övezetben" - mondta a katonai tervekről.
A hétórás hétfői izraeli humanitárius tűzszünet sem ígér maradéktalan nyugalmat, miután Számi Abu Zuhri Hamász-szóvivő bejelentette, hogy „az Izrael meghirdette fegyvernyugvás egyoldalú, s arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet az általa elkövetett mészárlásról. Nem bízunk ebben a tűzszünetben, és óvatosságra intjük az embereket” - tette hozzá a szóvivő az al-Aksza tévének nyilatkozva.
Az izraeli 2-es tévécsatorna felmérése szerint az izraeliek több mint fele, 56 százaléka ellenzi a katonák kivonulását az övezetből, amit 35 százalék támogat. Hetvenhárom százalék szerint a hadművelet nyomán csökkent az ország elrettentő ereje, csak 22 százalék állítja ennek ellenkezőjét.
Mégis, az izraeliek 62 százaléka szerint Benjámin Netanjahu kormányfő helyesen kezeli a konfliktust, noha ezt 29 százalékuk kétségbe vonja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06