Gáza
Több mint százezer palesztin menekült - rakéták iskolákban is?
Több mint százezer palesztin kényszerült elmenekülni lakhelyéről és az ENSZ-től segítséget kérni a gázai konfliktus két héttel ezelőtti kitörése óta.
2014.07.21 22:06MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/Idea go
Az ENSZ tudomása szerint meghaladta a százezret azoknak a száma, akik a világszervezet palesztin menekültekért felelős testületénél (UNRWA) kerestek menedéket. "Ez fordulópontot jelent az UNRWA számára, mivel a szervezetünknél menedéket keresők száma már kétszer akkora, mint a legutóbbi konfliktus idején, 2009-ben volt" - mondta az UNRWA szóvivője, Christopher Gunness.
A szóvivő azt is bejelentette, hogy az UNRWA a menekültáradat miatt 69 új menhelyet nyitott Gázában. A két hete tartó izraeli offenzívában eddig több mint 570 palesztin vesztette életét és 3350-en megsebesültek. Korábban a palesztin hatóságok kétszázezer menekültről beszéltek. Az UNRWA arra szólította fel a harcoló feleket, hogy tartsák be a nemzetközi jogot, különösképpen a humanitárius jogot, illetve az ENSZ tulajdonának (köztük az UNRWA menhelyeinek) sérthetetlenségét.
Ez utóbbi felszólítás vélhetően arra utal, hogy az UNRWA a múlt héten elrejtett rakétákra bukkant egyik gázai iskolájában. A szervezet elítélte a "példátlan" esetet. A nemzetközi humanitárius jog egyebek mellett előírja, hogy fegyveres konfliktusok során csak katonai célpontokat lehet megtámadni, illetve mindent meg kell tenni a civil halálesetek elkerülése érdekében. Izraelt sok bírálat éri, amiért a konfliktus áldozatainak többsége civil. Izrael ezzel szemben azt állítja, hogy a Hamász palesztin radikális szervezet élő pajzsként használja a polgári lakosságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


