Lelőtt maláj utasszállító
Szíria felé biztonságosabb?
Az évek óta véres polgárháborúban őrlődő Szíria légterébe irányította át egyik járatát a Malaysia Airlines azután, hogy annak szokásos útvonalán, Kelet-Ukrajna felett a múlt héten vélhetően lelőtték a légitársaság egy gépét.
2014.07.21 19:37MTI
A Flightradar24 internetes portál által a Twitteren közölt térképen az látszik, hogy a Londonból Kuala Lumpurba tartó MH4-es járat - amely múlt csütörtökig általában Kelet-Ukrajna felett közlekedett - pont annak a Szíriának a légterében talált biztonságosabb útvonalat, amely országban az elmúlt bő három év során eddig mintegy 170 ezer emberéletet követelő polgárháború zajlik.
Az MH4-es járat egyébként pénteken és szombaton egy másik útvonalon, Törökország keleti része felett repült. Az útvonalváltoztatás azért vált szükségessé, mert a Malaysia Airlines Boeing 777-es utasszállító gépét 298 utassal a fedélzetén július 17-én minden bizonnyal lelőtték a kelet-ukrajnai donyecki területen.
A légitársaságot bírálatok érték, amiért pont egy másik háborús övezet felé irányította át elterelt járatát. Ugyanakkor a Malaysian Airlines az ezekre válaszul kiadott közleményében azt írta, hogy az MH4-es járat útvonala összhangban volt a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szabályaival.
A társaság közölte, hogy a gép nem lépett be olyan légtérbe, amelyet az ICAO vagy a szíriai nemzeti légügyi hatóság hivatalosan a polgári légiközlekedés előtt korlátozottnak minősített.
Az amerikai légi közlekedési hatóság ajánlása szerint viszont "erősen ellenjavalt" a szíriai légtérbe való belépés a polgári gépek számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06