Ukrán válság
Lelőttek egy ukrán An-26-os szállító gépet, feltehetően orosz területről
Lelőtték az ukrán hadsereg egyik An-26 típusú szállító repülőgépét hétfőn, feltehetően orosz területről kilőtt rakétával.
2014.07.14 17:23MTIValerij Heletej ukrán védelmi miniszter az államfő honlapja szerint azt jelentette az elnöknek, hogy a kelet-ukrajnai "terrorellenes műveletben" részt vevő gép legénységének néhány tagja előzőleg érintkezésbe lépett a vezérkarral.
A gép 6500 méter magasan repült, így hordozható rakétával nem lehetett elérni. A gépet egy nagyobb hatótávolságú, feltehetően orosz területről kilőtt rakétával lőtték le. Jelenleg folyik a mentés, hogy a gép legénységét az ukrán kormányerők ellenőrzése alatt lévő területre szállítsák – áll a közleményben.
Korábban az egyoldalúan kikiáltott "luhanszki népköztársaság" sajtóosztálya azt közölte, hogy a felkelők lelőttek két ukrán repülőgépet, az egyiket Liszicsanszk, a másikat Izvarino határátkelő körzetében.
Az ukrán hatóságok szerint az An-26-os gépen feltehetően mintegy 20 ember tartózkodott, de az esetleges veszteségekről egyelőre nem történt említés.
Az elmúlt két hét során a kormányerők offenzívájának eredményeképpen felére csökkent a szakadárok kezén lévő terület, a harcok az utóbbi napokban a két megyeszékhely, Donyeck és Luhanszk köré összpontosultak a hadsereg és az oroszbarát szakadár erők közötti összecsapások.
A szakadárok június 14-én lelőtték az ukrán hadsereg szállítógépét a luhanszki repülőtér közelében, az ukrán hatóságok szerint a gépen 49 ember halt meg.
Az orosz külügyminisztérium hétfőn közleményben jelentette be, hogy EBESZ-megfigyelőket hívott az orosz-ukrán határra, Donyeck és Gukovo határállomásra, miután előző nap lövedék csapódott be a határ orosz oldalán, s egy ember meghalt, további három pedig megsebesült.
A moszkvai közlemény szerint a vonatkozó levelet már elküldték az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökének, Didier Burkhalter svájci államfőnek. A tárca közölte: döntése a délkelet-ukrajnai helyzet súlyosbodásával áll összefüggésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


