Ukrán válság
Körözik a Timosenkót elítélő bírót
Rogyion Kirejev "július 2-én tűnt el az igazságszolgáltatás látóköréből", tartózkodási helye egyelőre ismeretlen.
2014.07.07 11:54MTI
Forrás: youtube.com
Körözést adott ki a Julija Timosenko volt kormányfőt a "gázügyben" elítélő bíró ellen az ukrán belügyminisztérium - áll a tárca honlapján hétfőn közzétett közleményben.
A közlemény szerint Rogyion Kirejev "július 2-én tűnt el az igazságszolgáltatás látóköréből", tartózkodási helye egyelőre ismeretlen. A kijevi Pecserszki kerületi bíróság bíráját "tudatosan törvénysértő ítélet meghozatalával" vádolják, amiért 5-től 8 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
Az ukrán bírák legfelsőbb minősítő bizottsága idén márciusban indított fegyelmi eljárást Kirejev ellen. Február 11-én a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács azt állapította meg, hogy Rogyion Kirejev és Inna Otros, a Pecserszki kerületi bíróság bírái nem sértették meg bírói esküjüket a Timosenko-ügy tárgyalásakor, ennek ellenére a minősítő bizottság Kirejev felmentését javasolta.
Korábban Timosenko védője, Szerhij Vlaszenko kijelentette, hogy a 2009-es gázárszerződések Oroszországgal történt megkötésekor Julija Timosenko akkori kormányfő nem követett el törvénysértést, ezt határozatában az ukrán legfelsőbb bíróság is - az Emberi Jogok Európai Bírósága határozatának figyelembevételével - megállapította.
A kijevi Pecserszki kerületi bíróság 2011 novemberében hétévi szabadságvesztésre ítélte Julija Timosenko akkori ellenzéki vezetőt hivatali hatalommal való visszaélés vádjával. Az ügyészség szerint a kormányfő kormánya felhatalmazása nélkül írta alá a 2009-es gázárszerződéseket Oroszországgal, amelyekkel súlyos anyagi károkat okozott az ukrán költségvetésnek. Timosenkót 2011 augusztusában vették őrizetbe.
Timosenko 2014. február 22-én szabadult a harkivi börtönből, a parlament február 28-án rehabilitálta volt belügyminiszterével, Jurij Lucenkóval együtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


